Amikor párunkkal vagy közeli barátunkkal arról beszélgetünk, hogy egy vezeték nélküli csavarhúzót vennénk, mivel oly sokszor szükségünk volt rá, és a mobilunkon kapunk egy reklámot a vezeték nélküli csavarhúzókról, megdöbbenünk. Lehallgatnak minket? Hogyan kapunk ilyen ijesztően pontos reklámot?

Korábban soha nem beszéltünk senkivel elektromos csavarhúzókról, de nem is érdekelnek ezek, soha nem kerestünk ilyenekre, és nem néztük meg őket a kereskedői oldalakon. Adódik a feltételezés, hogy mobilunk hallgatózik. Van rajta egy mikrofon, szóval miért ne küldhetné el a hangunkat a Google vagy az Apple központjába vagy bárhová, hogy a megfelelő hirdetést küldhessék nekünk? Ez nem így van, azonban létezik ennél furcsább magyarázat.

Mondhatnánk persze, hogy a telefonunk minden egyes pillanatban lehallgat, de a szó szoros értelmében ez nem igaz, nem a hangunkat, hanem az adatainkat rögzíti és továbbítja. Ha nem így lenne, a személyiasszisztens-alkalmazások nem tudnának működni, amikor azt mondjuk, hogy „Hé, Siri” vagy „Hé, Google”.

A telefon nem hallgat le (legalábbis nem úgy)

A mobilja a beszélgetéseit nem továbbítja rutinszerűen reklámcégeknek, hogy azok értelmezzék az elhangzottakat, és reklámokat küldözgessenek. Ez hatalmas mennyiségű erőforrást igényelne, és sértené a lehallgatási és egyéb adatvédelmi törvényeket.

Ezt pedig egyetlen cég sem kockáztatná meg, és sok értelme sem lenne. Túl nagy lenne a feldolgozandó adatmennyiség, és így az információ is simán a földre hullva értelmetlen következtetéseket eredményezne. Ma erre a technológia (még) nem képes.

Ahelyett, hogy lehallgatnák és tárolnák beszélgetéseinket, ahogy azt sokan feltételezik, az alkalmazások, a telefon, az óra, a játékkonzol, a számítógép, de akár még a mosógép és a fritőz is mohón gyűjt minden adatot, amit csak lehet. Ilyenek a helymeghatározási információk, a keresési, a böngészési, a vásárlási előzmények és a fizikai interakciók (azazhogy fizikailag hogyan használ egy adott eszközt).

Ezek az információk összességében sokkal értékesebbek és hasznosabbak, mint bármi, amiről beszél, és alapvetően bárki megvásárolhatja őket. A reklámcégek általában nem kapcsolják össze ezeket az adatokat semmi olyan szenzitív adattal, amivel konkrétan azonosítani lehetne valakit (például a név és a cím). Ezt ugyan nem lenne nehéz megtenni, de a hirdetőknek nem sok haszna volna belőle. Mindent tudnak, amit csinál a nap 24 órájában, szóval mit számít a név? Magát a folyamatot trackingnek (nyomkövetésnek, ujjlenyomatvételnek) nevezik, és lehetővé teszi a hirdetők számára, hogy bárkit nyomon kövessenek a weboldalakon és alkalmazásokon keresztül.

Az online reklámok ijesztő világa

Néhány alapvető információra bármely reklámozónak szüksége van ahhoz, hogy nagyjából képet kapjon arról, hogyan is reklámozhatna hatékonyan. Ha a tartózkodási helye „Budapest, Várnegyed”, és nemrég egy órát töltött valamely luxusautó-gyártó weboldalán, akkor valószínűleg ön egy gazdag fickó, és új autót keres. Régebben ennyi elég lett volna ahhoz, hogy megcélozzák, mondjuk, egy óriásplakáttal a lakóhelye környékén, vagy valami hasonlóval. De az online viselkedésre alapozó reklámozás olyan sok egyéb információt gyűjt – például, hogy múlt hónapban sátrat vett, vagy hogy vasárnap este Star Treket nézett –, hogy a célzás ijesztően pontos, olyannyira, hogy már-már természetfelettinek tűnhet.

Ez megmagyarázza, hogy a hirdetések miért lehetnek annyira specifikusak az érdeklődési körének megfelelően, de azt nem, hogy miért kaphat hirdetéseket, miután beszélgetett valakivel.

Olvasd el a teljes cikket ide kattintva!

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!