A pornótól a Trónok harcáig – a deepfake-et a politika is imádja

A pornótól a Trónok harcáig – a deepfake-et a politika is imádja
Folytatásos cikkünkben kitérünk arra is, hogy a mostani öregedős őrületet is ugyanaz a Google motor hajtja, mint a karaktergyilkosságokra is jó videókat.

Legutóbb ott hagytuk abba a deepfake történetet, hogy 2018 elején már egy bárki által hozzáférhető applikáció is született, amivel ilyen megtévesztő videókat lehetett készíteni, ez volt a FakeApp.

Az alkalmazás motorja ebben az esetben is a korábban már megismert Google-féle TensorFlow keretrendszer volt. A kezdeményezés népszerűségét szépen mutatja, hogy a Vice már hivatkozott cikkének megjelenését követően a deepfake-ek külön csoportot kaptak az egyik legnépszerűbb internetes fórumon, a Redditen.

Nicholas Cage a deepfake arca lett

Ebben a csoportban hozzáférhető volt az alkalmazás és a fórumozók részletesen elmagyarázták annak használatát is bárkinek, aki bele szeretett volna vágni a deepfake gyártás izgalmaiba. Hovatovább a frissen elkészült munkákat is feltöltötték ide, illetve véleményezték. Gyorsan hozzá kell tenni, hogy a korábbiak tükrében könnyen úgy tudná elképzelni az ember a csoport tevékenységét, mint egy szügyig pornóban is politikai manipulációban gázoló virtuális erkölcstemetőt, de a valóság az, hogy a frissebb videók inkább a humor felé mozdították el ennek a meglehetősen baljós keretek között létrejött műfajnak a fókuszát. Például olyan videó is készült, amelyben ismert filmes jelenetek szereplőinek az arcát egyszerűen Nicholas Cage arcvonásaival cserélték fel.

A mostani öregedős őrület is ugyan azt használja

Az ilyen jellegű megközelítésekkel nincs is semmi baj és látszik, hogy a technológiát alapvetően teljesen ártalmatlan dolgokra is fel lehet használni, hogy mást ne mondjunk, nagyot megy most a neten a FaceApp nevű alkalmazás, amelyik a neki megmutatott fotóból kikövetkezteti, hogy az illető hogy fog kinézni ötven év múlva. Ez technikai szempontból nézve a deepfake videókhoz hasonlóan ugyanúgy a TensorFlow munkája, és épp ugyanúgy a Mesterséges Intelligencia tanulékonyságára épül.

Bosszúpórnó és a PornHub lépései

Persze nem kellett sokat várni ahhoz, hogy újra jelentkezzenek azok a produkciók, amik miatt eredetileg is kongatni kezdték a vészharangokat. Egyre több anyag került a netre, melyekben a deepfake technológiát bosszúpornóra használták, annyi csavarral, hogy valójában soha meg nem történt jelenetek szereplőivé tették a népek volt partnereiket, „barátaikat”, illetve osztálytársaikat. Ez természetesen rövid úton el is vezetett oda, hogy a leginkább érintett közösségi platformok (Reddit, Discord, Twitter) neki is láttak kicsupázni a deepfake-re szakosodott aloldalaikat.

Sőt, a felháborodás olyan elemi erővel rengette meg a világhálót, hogy még a Pornhub is lépéseket tett a deepfake videók kiszorítása érdekében. Ez azért fontos, mert ezek a videók jogi szempontból igen csak a szürkezónába estek, ugyanis nem valódi emberekről készült felvételekről volt szó, így nem volt konkrét büntetőjogi vonatkozásuk, ám ettől még erkölcsi szempontból kifejezetten támadhatók maradtak.

Már megint Obama és a deepfake

Aztán 2018 áprilisában a Buzzfeed tette meg végül azt a lépést, ami a teljesen logikus kifutása volt ezeknek a műveknek. Fogta Obama volt elnököt és olyan dolgokat mondatott ki vele, amiket az igazi Obama sose tett volna. A dolgon persze némiképp árnyal a felvétel célja, ugyanis éppen a deepfake videók veszélyeire figyelmeztet „Obama” ebben az anyagban, miután bejelenti, hogy ő sose mondana nyilvánosan olyat, hogy Trump elnök egy szar alak.

Az a fránya politika visszatér a gyökerekhez

Persze a figyelemfelkeltés következtében szinte elárasztották a netet a hasonló videók, melyekben ismert közszereplők mondtak fura dolgokat, ám azt is meg kell jegyezni, hogy ezek többsége inkább a kezdetleges, néhol kifejezetten kétbalkezes videószerkesztések kalapjába esett, mintsem a deepfake birodalmába.

A következő lépcsőfok csak a nyilvánvalót szálazta tovább, ugyanis megjelent egy videó Alexandria Ocasio-Cortez demokrata párti képviselőről, amelyben a politikus egy interjúhelyzet keretében úgy lett beállítva, mintha alapvető kérdésekre sem tudná a választ. Ami persze lehet vicces, de inkább már abba az elmosódott tartományba merészkedett, ami a szatíra és a lejárató kampány között húzódik. Pláne, hogy a net népe láthatólag hitelesnek fogadta el a videót, ugyanis a Verge által összegyűjtött kommentek rendszerint a képviselő ostobaságán élcelődtek. Bár ez az alakítás technikailag nem minősült deepfake-nek, csak az ügyes szerkesztői munka eredménye volt, ám tovább gerjesztette az aggodalmakat a videómanipulációs technikákkal kapcsolatosan.

(kép Wired)

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Lóska Márton

Fiatal voltam és kellett a pénz, ezért relatíve korán beszálltam az internetes újságírásba, ami folyamatosan változott az évek alatt, ahogyan az internet is (emlékeztek még a Facebook ...