A pofon után Chris Rock is megszólalt végre!

A pofon után Chris Rock is megszólalt végre!
Egy elképesztően rövid történés teljesen meghatározta az idei Oscar-díjátadót, ráadásul nem kis árnyékot vetett arra.

Chris Rock ugyanis elejtett egy viccet Will Smith feleségéről (annak autoimmun betegségéről), aminek hatására Will felment a színpadra és pofon vágta Christ - írja a joy.hu. Persze rengetegen azt hitték, hogy ez csak a show része, vagy esetleg megrendezett műdráma volt a dolog, miután viszont kiderült, hogy Will felesége az alopécia nevű autoimmun betegségben szenved, aminek a következménye, hogy egyre több haja hullik ki, egyértelművé vált, hogy minden valós volt.

Azóta Will Smith nyilvánosan kért bocsánatot az Akadémiától és Chris Rocktól egy posztban, és persze a sztárok is állást foglaltak az ügyben, egyesek úgy gondolják, hogy betegséggel soha nem szabad viccelni, mások viszont arra hívták fel a figyelmet, hogy az erőszak semmire sem megoldás.

Most kiderült azonban, hogy itt nem ért vége a gálán a dráma, az Akadémia vezérigazgatója (Dawn Hudson) és az elnöke (David Rubin) a pofon után megkérték Will Smith -t, hogy hagyja el az eseményt, Will azonban ezt visszautasította. Érdekesség azonban, hogy azóta az Akadémia hivatalos közleményében megbánóan írja le a történteket:

„Megkértük Mr. Smith-t, hogy távozzon, amit ő visszautasított, azonban azóta rájöttünk, hogy nekünk is sokkal jobban kellett volna kezelnünk a szituációt.”

A minap pedig végre Chris Rock is megszólalt, stand-up estje volt ugyanis Bostonban a Wilbur Színházban, ahol természetesen muszáj volt megemlítenie a hétvégén történteket:

„Még mindig próbálom feldolgozni az eseményeket... Az biztos, hogy beszélni fogok a dologról, ami komoly lesz és persze vicces. De ez nem ma este lesz!”

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!