A közelgő főszerepétől függetlenül Cillian Murphy is kíváncsi a Barbie-ra

A közelgő főszerepétől függetlenül Cillian Murphy is kíváncsi a Barbie-ra
Az elmúlt hetekben az internet hatalmas rivalizálást kreált az egy napon debütáló Barbie és Oppenheimer film között, de az utóbbi főszereplője most véget vetett a két várva várt filmmel kapcsolatos vitáknak.

A Barbie és az Oppenheimer két teljesen különböző világban játszódik, és azt hinnénk, hogy a közönség is a szöges ellentéte lesz egymásnak a mozitermekben: az egyik egy csupa rózsaszín világban játszódó, esztétikailag lenyűgöző film Greta Gerwig rendezésében, míg a másik egy sokkal komorabb hangvételű, ám ugyanúgy esztétikailag lenyűgöző film az atombomba kifejlesztéséről, Christopher Nolan rendezésében.

Ettől függetlenül a két film nagyon is megfér egymás mellett az idei szezonban, sőt, Cillian Murphy az IGN-nek adott interjújában mesélte el, hogy ő is nagyon várja már a rózsaszín sztárparádét:

„100 százalék, hogy meg fogom nézni a Barbie-t, alig várom” - nyilatkozta a színész.

A rajongók már egy napi beosztást is kitaláltak, délelőtt fekete kávé, majd Oppenheimer, ezt követően délután koktélozás, és jöhet a Barbie.

A Barbie és az Oppenheimer július 21-től láthatóak a mozikban.

Lead fotó forrás: IMDb

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Zsákai Réka Anita

A METU kommunikáció és médiatudomány szakán tanulok integrált média specializációval. A METU Médiaműhely, és a Digital Hungary gyakornoki programjának tagja vagyok. Szeretek elmerülni kultúra, film …