A hagyományos lesz az új média?

A hagyományos lesz az új média?
Mindenkinek érdemes fejest ugrania a technológiai újításokba, hogy a kevésbé techbarát célcsoportok könnyebben átvehessék az újdonságokat. Ezzel gyorsabbá válhat a különböző termékek bevezetése az egyesületek számára – derült ki Éless Dénes, a Budapest Honvéd FC digitális vezetőjének előadásából a Media-Digital Hungary konferencián.

Egyes szakemberek azt állítják, hogy rossz a helyzet a sportfogyasztás terén, mivel a fiatalabb generáció körében már nem olyan népszerűek a hagyományos közvetítések. „Valóban vannak olyan sportágak, egyesületek, amelyek nem állnak jól, hiszen a fiatalok figyelmét - az e-sportot leszámítva – csak nehezen lehet órákra lekötni, azonban általános elutasításról nem beszélhetünk. Mert bár a hagyományos szolgáltatók célcsoportja folyamatosan öregszik, de a fiatalok is fogékonyak a sportközvetítésekre” – közölte Éless Dénes, a Budapest Honvéd FC digitális vezetője a 25. Media Hungary konferencán. Az újmédia- és új kommunikációs eszközök a sportmarketing számára című előadáson a szakember elmondta azt is, hogy hozzáértők azt is tudni vélik, a fiatalabb generáció gyenge vásárlóerővel bír a sportközvetítések terén. „Ez sem igaz, mert a minőségi tartalomért hajlandók fizetni, ráadásul egy olyan szegmensről beszélünk, akik mivel ebben nőttek fel, akár százezreket is hajlandók áldozni erre” – hívta fel a figyelmet Éless Dénes.

A digitális vezető előadása során kitért a sport és modern technológia kapcsolatára, és feltette a kérdést: miért fontos a sport területén a technikai újdonságok bevezetése? Ezzel kapcsolatban elmondta, ez azért fontos, mert ha egy sportági szövetség nem tart lépést az újdonságokkal, úgy nem tudja kiszolgálni a szponzorokat, ezáltal a szervezet a saját büdzséjét, a saját fenntarthatóságát hozza rossz helyzetbe. Emellett a naprakészséget a rajongók is elvárják egy klubtól. Éless Dénes megemlítette a digitalizációval kapcsolatos időfaktort is, aminek kapcsán mindenkinek azt ajánlotta, ugorjon fejest a témába, hiszen a kevésbé techbarát célcsoportok mindig nehezebben veszik át az újdonságokat, így sokkal lassabb lehet a különböző termékek bevezetése.

Az élő sportközvetítések kapcsán kijelentette, ezek maradnak majd a legtovább a hagyományos médiafelületeken. Ugyanakkor a szakember megjegyezte, hogy már évek óta hibrid szerződéseket kötnek a ligák. „A streaming szolgáltatás ugyanis egy komoly forrás számukra” – mondta Éless Dénes, hozzátéve: a legnagyobb piacok átrendeződése elindult, tehát már nem úgy kell elképzelni, hogy az Over-the-top tartalomszolgáltatás (OTT) és a streaming egy szeletet kiharap a közvetítési tortából, hanem egy transzformáció megy végbe. Ennek szemléltetésére megemlítette a Disneyt, mely idén megszünteti több mint 100 csatornáját, s elkezdi az OTT-ra terelni a nézőit. „Ezzel kapcsolatban már itthon is láttunk rengeteg próbálkozást a hazai szövetségektől és kluboktól, ám ezeket a tapasztalatokat össze kellene gyűjteni, mert az látszik, hogy ma már egy könnyen használható, olcsó OTT felülettel nagy sikereket lehet elérni” – hívta fel a figyelmet Éless Dénes.

Az előadáson szóba került a Covid-járvány okozta helyzet is, amiről a digitális vezető elmondta, a hagyományos lesz az új média. A vírus felforgatta és felgyorsította a nyomtatott sajtó transzformációját, tavaly mintegy 10 százalékkal esett a nyomtatott lapokat olvasók száma az Egyesült Államokban. Ebből az feltétezhető, hogy a hagyományos média lassan a lineáris tv-vel lesz egyenértékű. A szakember ezen a ponton kitért az újságírással kapcsolatos változásokra is. Elmondta, ami érdekes, az a hagyományos és adigitális média közös metszete, a podcastek megjelenése, ami egy másik szegmenst tud megszólítani. Ebben lehet az újságírók jövője.

„A kiemelt, nagyon komoly elérésű sportesemények közvetítése során teljesen elválik egymástól a televízió és a digitális platform” – közölte Éless Dénes. Szerinte a klasszikus közvetítésnek azért lesz létjogosultsága, mert a célcsoportok rendkívül szerteágazók, ebből adódóan egy idősebb fogyasztó nem biztos, hogy fel tudja venni a fonalat a digitális újítások terén. Gyakorlatilag az OTT jövője a „pénzt vagy életet” mondással csúcsosodik ki, ha ugyanis azt látjuk, hogy egy átlag felhasználó már hajlandó fizetni egy szolgáltatásért, akkor az elvakultabb szurkolókat is be lehet húzni ebbe a körbe a plusz szolgáltatásokkal.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Latyák Balázs

"Vannak olyan írók-rendezők, akiknek jobb, ha nem állnak színpadra" - mondta 2011-ben Rusznyák Gábor rendező a kaposvári színművészeti egyetemre való felvételim során. Igaza volt, mert az írás beszél …