„Már nem hibáztathatjuk az internetet, a bonyolult cookie-kat, hogy ellopják az adatainkat, mert mi önként és dalolva szolgáltatjuk magunkról az adatokat” – állapította meg előadásában Kovács András Péter. Felhívta a figyelmet arra, hogy egy oltásellenes poszttal is több adatot szolgáltatunk magunkról, mint hinnénk, és nem tehetünk úgy, mintha nem mi tehetnénk arról, hogy mindenki mindent tud rólunk. „Ki vagyunk szolgáltatva a tartalomgyártóknak. De az igazság az, hogy ti vagytok kiszolgáltatva nekünk, kedves tartalomszolgáltatók” – jelentette ki. Példaként megemlítette, hogy ha megun egy sorozatot, akkor a szolgáltatóknak kell azon dolgozniuk, hogy visszacsábítsák őt, és kiszolgálják az ízlését. Úgy véli, korábban a fogyasztók azt kapták, amit a tartalomszolgáltatók szerint jó lesz, most viszont a szolgáltatók loholnak a fogyasztók után. „A fogyasztónak soha nem volt ekkora hatalma” – hangsúlyozta. Ezt azzal érzékeltette, hogy korábban, ha beült a moziba egy százmillió dolláros produkcióra, végigülte illemből. Most már ellép egy tartalomtól, ha nem teszik, így egy kattintással jelzi, hogy kidobtak százmillió dollárt az ablakon a gyártók.
A humorista szerint fogyasztóként ki van szolgáltatva a tartalomszolgáltatóknak, de ez fordítva is igaz. Miután a szolgáltatók elkényeztették a felhasználókat, mint a nagyszülők az unokákat, most törhetik a fejüket azon, hogyan nyűgözzék le az „elkényeztetett, nyegle” fogyasztót. Kovács András Péter a Media-digital Hungary Cabrió konferencián a fogyasztókat képviselte.
Amikor megkérdezik a fogyasztót, nézőt, vásárlót, olvasót, és ő mondja a választ – azt, amit a helyzetnek megfelelően helyesnek gondol. Aztán megfogja a távirányítót és a mondott dokumentumfilm helyett máshova kapcsol. Csermely Ákos meghívta Becker Györgyt, Gerendai Károlyt, Kun Miklóst és Litkai Gerelyt, hogy fórumbeszélgetés keretében keressenek megoldásokat a jelenlegi helyzetre. Mert a hagyományos médiásoknak mihamarabb meg kell tanulniuk, hogy szinte mindegy, mit mutatnak a mérőszámok, az az érdekünk, hogy sokan legyenek, akik fogyasztják a tartalmainkat. Esemény előtt saccolunk, utólag belátunk, beismerünk.
Pohly Ferenc, a beszélgetés vezetője szerint a helyzet nem reménytelen, ki lehet találni, hogy a fogyasztó mit szeretne. Litkai Gergely szerint ebben a legnagyobb kérdés a fenntarthatóság, hogy egy olyan tartalmú modell, mint a streaming, meddig finanszírozható. A kérdés, hogy hány fogyasztó igényét akarjuk kielégíteni, hánynak bizonyul olyan kulturális értékként, amiért hajlandó akkor és pont ott megállni. A tömegnek és a közönségnek gyártott tartalom minősége fogja eldönteni, hogy hányan figyelnek erre oda, és ez fogja üzletileg és erkölcsileg igazolni ennek a tartalomnak a létjogosultságát. Felvetődik a kérdés, hogy a fogyasztó tudja egyáltalán, hogy mit szeretne? Biztos, hogy a döntése egy racionális folyamat eredménye?
Becker György szerint a fogyasztó nem arra törekszik, hogy megfeleljen a piackutatók kívánságainak, hanem nagyon spontán és kiszámíthatatlan.
Gerendai Károly úgy véli, azért lehet tudni, mit akar a fogyasztó, mert nagyon naprakészen jönnek az információk: abban a pillanatban látszik, hogy elkapcsol. Ma már a kezünkben vannak azok az eszközök, amivel meg tudjuk mondani, hogy mit akarjon a fogyasztó, nagyon erősen tudjuk befolyásolni a fogyasztót.
Mennyire engedhetjük meg azt, hogy valamiféle múltbeli tapasztalatból kiindulva bízzunk az emberi intelligenciában? Kun Miklós szerint adatokkal és elemzésekkel kell etetni az intuíciót. A kiszámíthatóságnak vannak matematikai lehetőségei.
Általában a termékkel kapcsolatos fogyasztói döntésekről beszélgettek, de mi van akkor, ha a tartalomtermékről kezdünk el beszélni? Változik a helyzet? Erre is választ kaphattok ebben a humoros, cinikus, fájóan igaz beszélgetésben:
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!
