
Reggeltől estig magyar filmek töltik meg a március 1-jén indult Magyar Mozi TV műsorát. A csatorna célja, hogy olyan alkotásokat mutasson be, amelyek – amellett, hogy hazánkban készültek – színvonalasak és szórakoztatóak is egyben. Ebben a szellemben állították össze a húsvéti kínálatot is, amelyben megtalálhatóak filmklasszikusok, egy országos TV-premier és a Fluor és Diaz nevével fémjelzett #Sohavégetnemérős című film is.
Szombaton, április 8-án láthatják a nézők a Bujtor István főszereplésével 1969-ben készült James Bond-paródiát, Az oroszlán ugrani készül című filmet, amelyben a kiváló színész először látható akcióhős-szerepben.
Húsvét vasárnap – többek között – a Keleti Márton által rendezett örökzöld vígjáték az Esős vasárnap kerül adásba, az akkor még főiskolás Polónyi Gyöngyi, Béres Ilona, Halász Judit és Tordai Teri főszereplésével.
Szintén aznap, 19:05-től vetítik a Boszorkányház című filmet is, amelyet most először láthat a nagyközönség televízióban.
A 2019-ben bemutatott, öt boszorkány történetét feldolgozó film főszereplői Nagypál Gábor – aki a Magyar Mozi TV hangja is egyben – , Bakos Éva, Mészáros Piroska és Szabó Győző. Ezt követi majd a #Sohavégetnemérős című generációs film Fluor és Diaz főszereplésével, amely a fiatalok életérzését, problémáit mutatja be a Wellhello slágereivel fűszerezve.
Húsvét hétfőn pedig ismét az olyan filmklasszikusoké lesz a terep, mint az Esti Kornél csodálatos utazása. Pacskovszki József filmje Kosztolányi Dezső novellaciklusának remek feldolgozása, a főszerepben a fiatal (Erdély Mátyás) és az idősödő Esti Kornéllal (Máté Gábor).
Április 1-től átfogó kampány is kezdetét vette, óriásplakáton, rádióban, televízióban, a közösségi médiában, nyomtatott és online felületeken is találkozhatnak a nézők a Magyar Mozi TV hirdetéseivel. Májusban pedig több olyan magyar alkotást is műsorra tűz a csatorna, amelyet évtizedek óta nem láthatott a közönség televízióban.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!