A Meta közzétette, hogyan hatott a világjárvány az emberi kapcsolatokra

A Meta közzétette, hogyan hatott a világjárvány az emberi kapcsolatokra
Nem újdonság, hiszen sokan, sokszor elmondták már, és egyfajta közhellyé nőtte ki magát az a megállapítás, hogy a pandémia alapvetően megváltoztatta az emberi kapcsolatokat. Csökkent a személyes interakció, megnövekedett az online kapcsolatok jelentősége, ott volt az otthoni munkavégzés, VR-találkozók, beszélgetős szobák.

A Meta viszont arra emlékeztet, hogy miközben lassan visszatérünk a normális szintre, ezeknek a trendeknek a nagy része állandóan velünk marad, ezt pedig a márkáknak figyelembe kell venniük a közönségükkel való kommunikációjuk során. 36 000 felnőtt bevonásával végztek ezzel kapcsolatban felmérést, ami 12 piacot érintett - írja a Marketingmorzsák.

A válaszadók 72 százaléka a azt mondta, hogy a járvány miatt újragondolták, kik a legközelebbi barátaik. A fiatalok a leginkább nyitottak az új technológiák használatára a kapcsolatok javítása érdekében (az új technikák közé sorolták a kiterjesztett és a virtuális valóságot is). Ugyanakkor minden felhasználó érzi, hogy a technológia nagyobb szerepet fog játszani a személyes kapcsolatok fejlesztésében.

A világszerte megkérdezett emberek 37 százaléka számolt be arról, hogy a világjárvány következtében újraértékeli az életét, és az eddigi prioritásait.

Meta szerint ezek a trendek a márkakapcsolatokra is kiterjednek majd, a fogyasztók egyre inkább keresnek autentikusabb, mélyebb kapcsolatokat a márkákkal, ami új lehetőségeket kínálhat a közösségépítésre és a kapcsolódásra.

A kutatás részletesebb eredménye innen érhető el.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Meta, VR, koronavírus