A hagyományoknak megfelelően a Finálé előtti versenynap első feladatában ismerősök és rokonok segítették a dobogósokat: Obersovszky Nórához nővére, Izabella, Kurta Zsuzsához unokatestvére, Orsolya, míg Kettel-Fülöp Flórához angol származású férje, Toby érkezett. A feladat is ennek megfelelően vasárnapi, családi ebédpárok voltak, amiket személyesen az évad legendás alakja, Marika néni inspirált. Sárközi Ákos előtt csirkepaprikás volt, desszertként szilvásgombóccal, Fördős Zé előtt marhapörkölt sorakozott nokedlivel, majd túrófánk lekvárral, Rácz Jenő pedig rántott húst villantott burgonyapürével és almáspitét mutatott folytatásként. A szerencse döntötte el, hogy melyik rokonságnak mit kellett főznie.
A Finálé előtti utolsó feladatban a zsűri azt várta a séfkabátosoktól, hogy dobjanak be mindent, amit eddig láttak és tanultak, mert aki itt továbbment, az a Fináléig repült! Aki galamblelkű, nem juthatott tovább, ugyanis két galambot kaptak a versenyzők, amiket répával kombinálhattak.
A zsűri döntése alapján A Konyhafőnök történetének legjobban szereplő várandós anyukája a harmadik, dobogós helyen végzett Obersovszky Nóra lett!
A Fináléban Sárközi Ákos és Rácz Jenő egy-egy versenyzője küzd meg a végső győzelemért, A Konyhafőnök trófeáért és az ezzel járó 10 millió forintért! Ezzel nyitott maradt az első Aranykupa sorsa is, hiszen még bármelyik séf elhódíthatja a csillogó serleget!
Kurta Zsuzsa szétesett a Finálé előtt, Rácz Jenő közbelépett |
„Mindjárt elsírom magam” – Kettel-Fülöp Flóra rettegett, hogy férjével egyetlen ételt sem tálalnak ki |
Sárközi Ákos szavai szíven ütötték Kettel-Fülöp Flórát |
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!