A Konyhafőnök - Rácz Jenő csapata készen áll

A Konyhafőnök - Rácz Jenő csapata készen áll
A piros kötényesek már készen állnak a középdöntőre, jövő héten Sárközi Ákoson a sor, hogy kialakítsa 6 fős középdöntős mezőnyét.

Fördős Zé, ahogy ígérte, a pirosak utolsó elődöntős napjára „brutális nehézségű” feladatokkal készült. Ennek megfelelően a hobbiszakácsoknak csapatban kellett dolgozniuk, 4 darab 2 fős csapatot alkottak, amelyeket az előző nap galéria-sorrendje határozott meg.

Főalapanyagként barna sügérrel dolgozhattak a párosok, amit három formában kellett bemutatniuk, úgy, hogy a „szálkaügyi miniszter” felügyelte a végeredményeket. Ezért mindenkitől tökéletes halfeldolgozást vártak. Először egy halfilés főételt kért a zsűri, különböző köretelemekkel, majd egy halas pitét, végül pedig halas gőzgombócokat készítettek versenyzők.

A páros főzést követően a két leggyengébb csapat tagjainak egyéniben kellett párbajozniuk. Egy caponata ragut várt tőlük a zsűri (szicíliai, paradicsomos padlizsánragu). A középdöntő kapujában két versenyzőnek is távoznia kellet a konyhából. Ezzel Rácz Jenő véglegesítette két háromfős csapatát, akikkel nekivág A Konyhafőnök folytatásának.

 

Fördős Zé egy arckezeléssel hátráltatta Nesikát és Larát

Nesika fekete kötényének köszönhetően Lara is hátráltatást kapott. A lányoknak Zé egy igazi luxus feltöltődést talált ki, ami hallatán Nesika teljesen fellelkesült.

Rácz Jenő kiakadt Nesikára: „Ez mi a lósz*r? Ezt komolyan gondolod?”

A főzés során Nesika sok bosszúságot okozott Larának, azonban az egyik hibás eleme nemcsak neki, de Rácz Jenőnek is szemet szúrt. A séf megdöbbenve kérte számon a csapatát.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!