A Facebook a feldarabolásával is egyesít

A Facebook a feldarabolásával is egyesít
Ebben a témában a demokraták és a republikánusok egyetértenek.

A Facebook úgy hirdeti magát, hogy neki a legfontosabb az emberek közötti kapcsolatteremtés és a közösségépítés. Ez most össze is jött, bár nem valószínű, hogy ennek annyira örülnek Zuckerbergék, hiszen éppen a demokrata és a republikánus jogalkotókat sikerült egyesíteni a Facebook ellenében.

Ahogy arról mi is beszámoltunk az USA fogyasztóvédelmi csúcsszerve, a Szövetségi Kereskedelmi Bizottság és 46 tagállam is keresetet nyújtott be a közösségi platform ellen arra hivatkozva, hogy törvénytelen eszközökkel biztosított magának monopóliumot.

A felhasználók magánélete sérült

Persze nincs még minden veszve a Facebook számára, a trösztellenes ügyeket eleve is nehéz átverni a rendszeren és most ez még problémásabb lesz. Az ügyben eljáró jogászok ugyanis nem a szokásos érvvel dolgoznak, miszerint a felhasználókat anyagi kár érte volna a Facebook monopol-helyzete miatt – hiszen ez így nem felel meg a valóságnak –, ehelyett egy igen szokatlan argumentummal éltek. Szerintük a felhasználók személyes adatai és magánéletük sérült a Facebook gyakorlata következtében.

Akárhogyis nézzük, még nagyon messze van ennek az ügynek a vége és jelen esetben még az sem biztos, hogy a republikánus és demokrata Big Tech ellenes politikusok szövetsége sokáig kitarthat.

(via Mashable)

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Lóska Márton

Fiatal voltam és kellett a pénz, ezért relatíve korán beszálltam az internetes újságírásba, ami folyamatosan változott az évek alatt, ahogyan a net is (emlékeztek még a Facebook előtti időkre?!). Most …


Címkék: Facebook