663 ezer forintot vettek el csalók egy férfitől WhatsAppon

663 ezer forintot vettek el csalók egy férfitől WhatsAppon
A karácsonyi ajándékokra félretett megtakarítását veszítette el egy brit férfi, miután bedőlt a csalók whatsappos megkeresésének. A szakértők szerint egy gyakoribbak a hasonló próbálkozások az üzenetküldőn.

Nem csak a Facebookon célszerű óvatosnak lenni, a csalók a WhatsAppon is egyre aktívabbak. Hogy mennyire, azt egy, a közelmúltban történt eset is mutatja: egy brit férfit úgy rövidített meg néhány szélhámos, hogy az unokájának adták ki magukat, és pénzt kértek tőle - írja a hvg.hu. Az áldozat pedig fizetett, és nem is keveset: a karácsonyi ajándékvásárlásra félretett összeget adta át.

Az ügyről a BBC adott hírt, részletesen megírva, hogyan csalták tőrbe a 75 éves felhasználót. A férfi névtelenséget kérve számolt be a vele történtekről, mert, mint mondta, nagyon szégyelli, hogy nem volt elég óvatos. A férfi azt mondta, hogy egy üzenetet kapott egy felhasználótól, akit ugyanúgy hívtak, ahogy az unokáját is. Azért sem gyanakodott, mert a családnév kissé bonyolult, ám a csalók ügyeltek rá, hogy pontosan jelenítsék meg azt.

A csalás a klasszikus unokázós módszerekre hasonlított, azzal a különbséggel, hogy itt nem hangalapú megkeresés történt. A szöveg szerint a lány – vagyis az unoka – magánorvosi ellátásra kérne kölcsön, mert egy olyan egészségügyi problémája akadt, amit nem szeretne kiteregetni a család előtt. A nagyapa egy ideig habozott, és többször is megpróbálta elérni az üzenet küldőjét (immár hívásban), de nem sikerült. Ezek után mégis úgy döntött, hogy pénzt küld, méghozzá sokat:

1 550 fontot, a mostani árfolyamon számolva nagyjából 663 ezer forintot utalt át a megadott számlaszámra.

A csalásra csak később derült fény, de az elkövetők addigra felszívódtak, a pénz pedig eltűnt. A férfi a bankjánál ugyan megpróbálta megtéríttetni a kárt, de a pénzintézet elutasította ezt. Úgy indokoltak, hogy az áldozatnak tudnia kellett volna, hogy becsapták. A BBC szerint a hasonló megkeresések egyre gyakoribbak a WhatsApp felületén. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a csalók gyakran egy családtagnak adják ki magukat, hogy áldozatuk bizalmába férkőzzenek, majd pénzt vagy a számlához tartozó kódot kérik.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Whatsapp