29,5 milliárd forintnyi dollárt oszt szét a tartalomgyártóknak a Youtube

29,5 milliárd forintnyi dollárt oszt szét a tartalomgyártóknak a Youtube
A YouTube nagyon szeretné növelni a tavaly bemutatott Shorts népszerűségét, ezért a legegyszerűbb megoldáshoz nyúl: pénzt ad a legjobb tartalomgyártóknak.

A YouTube még 2020 szeptemberében mutatta be a Shorts névre keresztelt újdonságát, amivel nem titkolt szándéka, hogy a TikTok helyére lépjen. A fejlesztéssel a rövid, legfeljebb 60 másodperces videók készítésére ösztönzik az alkotókat, amit mobillal elkészítve, majd azon megszerkesztve lehet megosztani a platformon - írja a hvg.hu.

A Shorts elsőként Indiában vált elérhetővé, március óta pedig már az amerikai felhasználók is gyárthatják vele a videókat. A YouTube most ezt szeretné ösztönözni, és erre nem kevés pénzt is hajlandó áldozni.

A cég bejelentése szerint egy 100 millió dolláros, vagyis átszámítva mintegy 29,5 milliárd forintos alapot hoz létre, amiből minden tartalomgyártó részesedhet, aki a Shortsba készít videókat. A pénzes bugyor a következő hónapokban nyílik majd meg, és a tervek szerint legalább a jövő év végéig lehet belőle részesedni.

A cég szerint a pénzből bárki részesülhet, aki tartalmakat készít és nagy nézettséget generál, nemcsak azok, akik tagjai a YouTube Partner Programnak. Az viszont egyelőre nem világos, hogy ez csak az amerikai és az indiai tartalomgyártókra érvényes, vagy már a magyar videósok is kaphatnak belőle. Bár a fejlesztés Magyarországon egyelőre nem érhető el, a YouTube Shorts béta verziója már igen: ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy egy legfeljebb 60 másodperces videót kell feltölteni, majd a címkék között megadni a #shorts hashtaget. Ezzel a videó bekerülhet a YouTube mobilalkalmazásának azon részébe, ahol a Shorts-tartalmak jelennek meg.

Amy Singer, a YouTube Shorts globális partnerségért felelső vezetője szerint a cég azon dolgozik, hogy a Shorts-videóknál is legyen egy olyan bevételszerzési lehetőség, mint amit a YouTube esetében már megismertünk. A pénzügyi alap létrehozása az első lépés ezen az úton, a jövőben pedig a visszajelzések alapján további megoldásokat is bevezethetnek.

A YouTube ezzel a lépéssel minden bizonnyal a TikTok-felhasználókat is igyekszik átcsábítani magához. Hogy ez mennyire sikerül, az még a jövő zenéje, azonban Sundar Pichai, az Alphabet vezére szerint a felhasználók naponta 6,5 milliárd megtekintést hoznak össze a YouTube Shorts-videóknál, ami alapján egyértelműen úgy tűnik, van igény és érdeklődés a fejlesztésre. Ez pedig a TikTok-felhasználókat is meggyőzheti.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!