„A boldog és kiegyensúlyozott élethez elengedhetetlen, hogy a saját otthonunk is komfortos és szerethető legyen. Hiszen ez az egyetlen olyan hely, ahol azzal töltjük az időnket, amivel csak szeretnék. Az IKEA támogatja az embereket abban, hogy olyan környezetet teremthessenek maguknak, amely képes követni az életük alakulásával járó változásokat. Az elmúlt öt év legnagyobb ívű kampányában a bútorok újrahasznosítására ösztönözzük az embereket, azzal a céllal, hogy megváltoztassuk a bútorainkkal, otthonunk berendezésével kapcsolatos hozzáállást“– mondja Charlotte Miles, az IKEA csehországi, magyarországi és szlovákiai régiójának marketingvezetője.
A körkörösséget illusztráló kisfilmben az IKEA KALLAX polcos eleme kerül a középpontba. A történetben egy család közösen rendezi át kamaszlányuk szobáját. A gyerekszoba addigi élénk színeit letisztult minták váltják, a babaházként funkcionáló KALLAX polcos elemből könyvespolcot készítenek, amely a könyvek mellett a lány tech kütyüinek és zenehallgatáshoz szükséges eszközeinek is otthont ad. A család lépésről lépésre alakítja át a szobát, a már meglévő bútorokat, dekorációkat felhasználva.
„Szeretnénk, ha vásárlóink olyan partnerként tekintenének ránk, akik támogatják őket a nehézségek megoldásában és mellettük állnak az otthoni kényelmük fejlesztésében – mindvégig szem előtt tartva közös bolygónk jövőjét. Ha egy IKEA bútor második esélyt kap, azzal máris csökken a kidobott termékek száma. A bútorokat ennek érdekében javíthatjuk, újraértékesíthetjük vagy újrafelhasználhatjuk” – nyilatkozza a kampányról Barbora Kotoun, az IKEA csehországi, magyarországi és szlovákiai régiójának fenntarthatósági vezetője.
Az IKEA fennállásának szinte egészen a kezdetétől a fenntarthatóság és körforgásos gazdaság előremozdítására törekszik globális szinten. Az IKEA 2020-ban indította el Magyarországon a Bútorok második élete szolgáltatását, amely keretében lehetővé tette a régebbi IKEA bútorok visszavásárlását és újraértékesítését. 2022-től a vásárlók már online, az IKEA weboldaláról is kiválaszthatják az újraértékesített termékeket. Magyarországon 2022-ben 2993 IKEA termék kapott esélyt a második életre. A bútorok életciklusának meghosszabbítására hivatott a gyermekbútorok garantált visszavásárlása, illetve az áruházakban és online díjmentesen kérhető pótalkatrészek biztosítása is. 2030-ra az összes IKEA áru megújuló vagy újrahasznosított anyagból fog készülni, már a tervezéskor szem előtt tartva, hogy a termék új célra felhasználható, javítható, újrafelhasználható, újraértékesíthető vagy újrahasznosítható legyen.
Kredit:
• Kommunikációs koncepció: McCann (Spanyolország)
• Kreatív: McCann (Spanyolország), KASPEN/Jung von Matt, ANY Group
• Videoreklám gyártása: McCann (Spanyolország)
• PR és influenszerek: ACG Reklámügynökség Kft.
• Közösségi média: ANY Group
• Digitális és médiaügynökség: Dentsu
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!