Magyarországon a KSH adatai szerint 2000 óta több mint 70%-kal nőtt a személygépjármű-állomány, ami mára meghaladta a 4 millió darabot. A szinte soha nem szűnő, mindenhol jelen levő közúti közlekedés sokféle módon járul hozzá a természeti környezet állapotának romlásához. A CO2-kibocsátás és a klímaváltozás mellett a vonalas úthálózat élőhelyeket elfoglaló, feldaraboló hatása kiemelkedő, de a gépjárművek által elgázolt állatok nagy száma és a fény- és zajszennyezés zavaró hatása is megemlítendők. – foglalta össze a helyzetet dr. Halmos Gergő, az MME ügyvezetője.
A GreenGo 2016-os alapítása óta a fenntartható közlekedés ügyét képviseli, amelynek kiemelten fontos része a hazai autóforgalom csökkentése. Kutatások igazolják, hogy egy megosztott autó 6-12 saját tulajdonú autót vált ki és hogy aki közösségi autót használ jellemzően tudatosabban is autózik: mérlegeli, hogy valóban szükséges-e autóba ülnie és egy-egy út alkalmával is kevesebb kilométert tesz meg. A hazai carsharing autóflotta kb. 45%-a zajmentes elektromos autó – a GreenGo esetében az arány 100%.
A GreenGo emellett folyamatosan keresi, hogy hogyan tudja bővíteni természetvédelmi törekvéseit: a 10 millió Fa csapatával szövetkezve már közel 6000 fát ültettek az elmúlt két évben, mostani CSR kampányuk pedig védett madárfajaink fennmaradását célozza.
A kampány keretében egy olyan, látványosan matricázott jármű készül, amelyen egy békésen élő barkóscinege, „a 2023-as év madara” látható. A barkóscinege kedves hangú, veréb méretű védett madárfajunk, amelynek különlegessége, hogy a fiókái kirepülésük után rögtön párt választanak, akivel egész életükben együtt maradnak. Élőhelyei a nagy kiterjedésű nádasok, amelyeket a vizes élőhelyek eltűnése, a nyaralóövezetek terjeszkedése és a megmaradt vizes élőhelyek egyre intenzívebb használata is veszélyeztet.
Az autón található QR kódot követve a GreenGo honlapon útmutató olvasható arról, hogy hogyan csökkentsük a közlekedéssel járó természetvédelmi kockázatokat és hogy mit tehetünk mi a madárvédelemért. Mivel a GreenGo akár több napra, az egész ország bejárására is igénybe vehető, a kisokos minden autóbérlő számára megszívlelendő információkat tartalmaz.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!