Tenderajánlást tett közzé a Magyar PR Szövetség

Tenderajánlást tett közzé a Magyar PR Szövetség
Az ügynökségi pr-tenderekre vonatkozó ajánlást tett közzé a Magyar PR Szövetség. A szakmai szövetség célja annak elősegítése, hogy az ügynökségi pályázati folyamatok alapját egymás tisztelete és megismerése adja. Az ajánlás nem kötelező érvényű, egyfajta útmutatóként szolgál. A Szövetség felhívja a figyelmet a szakma mindenkori etikai normáinak betartására, amelyet a nemrégiben aktualizált MPRSZ Etikai Kódex tartalmaz.

„Egy többéves folyamat végére került most pont ezzel az ajánlással.” - mondja Lakatos Zsófia, a Magyar PR Szövetség elnöke. - „A tender-folyamatokkal még az előző elnökségi ciklusban kezdtünk el foglalkozni, majd több alkalommal egyeztettük a szövegtervet piaci szereplőkkel, így mára egy széles körben elfogadott ajánlást adhatunk közre.”

Az ajánlás kitér a tenderfolyamatok meghirdetésének lépéseire és javasolt szabályozására, rögzíti például, hogy a szakma érdekképviseleti szerve hány ügynökség meghívását tartja elfogadhatónak. Szabályozzák a tenderfolyamat lépéseit, onnantól, hogy milyen mélységű munkát volna szabad kérni egy-egy ügynökségtől, odáig, hogy mely adatokat javasolt megadni egy brief-ben.

Kifejezetten elhatárolódik a szakmai szövetség attól, hogy az ügynökségek munkáját olyan mennyiségi mutatókkal mérjék, mint a sajtómegjelenések száma, a rendezvényeken megjelenő újságírók száma, a leszervezett interjúk száma vagy a közösségi média követők és csatlakozók száma. Ezek a mutatók a széles körben elfogadott etikai elvek szerint önmagukban nem alkalmasak az ügynökségek eredményességének mérésére.

A Magyar PR Szövetség javasolja azt is, hogy az ajánlatkérők minden olyan ügynökség részére fizessenek díjat, amely próbafeladatot készít, ennek mértékét nettó 100.000, illetve nettó 200.000 forintban határozzák meg, a feladat összetettségétől függően.

A 15 pontos ajánlást kiegészíti egy külön dokumentum, amely az ajánlások indoklását tartalmazza. „Égető szükség volt már erre az ajánlásra. Bízom benne, hogy tényleges útmutatóként szolgál majd a pr-ügynökségek és a megbízók számára és idővel eltűnnek azok a tenderek, amelyek nem felelnek meg a szakmai elvárásoknak. El fogjuk érni, hogy komoly ügynökség ne induljon olyan tenderen, ahol ezen alapvető szabályok és az MPRSZ Etikai Kódexében lefektetett szakmai etikai normák betartását nem látja biztosítottnak” – nyilatkozta Lakatos Zsófia.

Az ajánlás letölthető innen, az ajánlás indoklása pedig innen.

További információ: titkarsag@mprsz.hu

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!





Címkék: PR, Marketing