
Egyéves megbízatást kapott a Star Network influencer ügynökség a dm Magyarországtól: október óta az X, Y, Z és Alpha generációkat kiemelten megcélzó cég dedikált ügynökségként koordinálja a drogérialánc influencer kommunikációját.
Komplex stratégiát kapott a dm a nagy ugráshoz
A dm egyike azon első márkáknak, akik tendereztették az influencer ügynökségeket, tehát nem az alapján választottak, hogy leendő partnerük kiket képvisel már. Ennek előnye, hogy elkerülik a sokszereplős egyeztetést: utóbbi kifejezetten a Star Network feladata lesz. Az ügynökség:
- minden influencerrel tartja a kapcsolatot,
- intézi a tartalomgyártást, riportálást, szerződéseket,
- elrendez minden olyan jogi kérdést, amely a zavartalan és szabályos együttműködés záloga.
Mindez azt jelenti, hogy a dm Magyarország, mely a drogéria kiskereskedelem egyik legjelentősebb hazai szereplője, kifejezetten élen jár az influencer kommunikáció stratégiai szintű kezelésében. A Star Network komplex stratégiát tervez megvalósítani számukra, ahol az influencerek platformjain túl a dm saját felületein is megjelennek majd a tartalomgyártók.
Sok influencer, közös fókusz
A Star Network kifejezett célja változást elérni a piacon azáltal, hogy nem értékesítési partnerként, hanem kreatív digitális ügynökségként látja el egyes márkák teljes influencer kommunikációját.
De mit is jelent mindez a gyakorlatban? A partnerség keretében a dm és a Star Network közösen meghatározott influencer poolt alakított ki, amely a hosszú távú együttműködések mellett tartalmaz eseti influencer bevonást is. Minden hónapban a dm határozza meg a kommunikációs irányokat, vagyis ő ad fókuszt, melyre a Star Network kreatív koncepciókkal és megoldási javaslatokkal válaszol.
Végül a dm által elfogadott koncepciók alapján a Star Network projektmenedzsmentje készíti el a tartalmakat, ezek kerülnek ki – jóváhagyás után – a közösségi felületekre.
"Nagy megtiszteltetés, hogy a dm Magyarország lehetőséget adott nekünk az influencer kommunikációjuk koordinálására. Külön öröm számunkra, hogy a cég felismerte a terület kiemelt fontosságát és profi stratégia mentén valósíthatjuk meg a márka céljait" – mondta Farkas Dániel, a Star Network szakmai vezetője.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!