A közösségi finanszírozás igazi fénykorát éli mostanában. Naponta indulnak már kampányok itthonról is a legnagyobb oldalakon. A Kickstarter és az Indiegogo mellett azonban csak kevesen rúgnak labdába, ahogy annak idején a kuponos megoldásoknál is, csak a legnagyobbak működnek jól.
Ahhoz, hogy valaki ebből a tömegből kiemelkedjen igencsak ki kell csavarni a modellt és valami igazán újjal kell előállnia, hogy odafigyeljenek rá. A Teespring kitalálói azt tették hozzá a történethez, hogy ha van egy támogatható célod, egy jó logód és egy jó póló feliratod, akkor azt egy oldalon közzétéve pénzt kereshetsz vele.
Egész konkréten megfogalmazhatod a kampányodat, amelyben bárki megveheti az általad megálmodott és megtervezett pólót, ezzel támogatva céljaid. A gondolat egyszerűen tökéletes, hiszen a világon rengeteg olyan cél akad, amelyet szívesen támogatnak emberek azzal, hogy magukra vennék annak az "üzeneteit". Ezzel a gondolat reklámhordozóivá is válnak és valamennyi adománnyal is gazdagítják a polót megálmodó szervezetet.
Az automata pólóbolt gondolata így került bele a közösségi finanaszírozás rendszerébe, s hamarosan találkozhatunk már azokkal a pólókkal is amelyen nem egy márkát, egyetemet vagy divat céget reklámoznak majd, hanem karitatív programokat, közösségi célokat is.
A hazai startup vállalkozók fórumán Töltésy Dávid már elkezdte az ötlet magyar megoldását is megtervezni, de félek, hogy ugyanannyira nem vagyunk erre a megoldásra felkészültek itthon, mint amennyire nem voltunk készen évekkel ezelőtt a közösségi finanszírozásra sem.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!