
Miközben magyar és külföldi példákon keresztül bemutatják a trash eredetét és hatásmechanizmusát, a kultúrára és a marketingkommunikációra gyakorolt hatását is elemzik.
A két műsorvezető Hegedűs Pál és Jacsó Péter Tivadar eltérő háttértudással és nézőponttal keresik az igazságot és a hallgatót is gondolkodásra, új kérdések felvetésére ösztönzik. Két évtizede dolgoznak a kommunikációs szektorban. Területük visszatérő kérdéseit vitatják meg könnyed hangvételben, példákkal fűszerezve havonta jelentkező műsorukban.
Céljuk, hogy a reklámosokhoz és marketingesekhez a saját nyelvükön szóljanak, de felkeltsék a kezdők érdeklődését is a szakma szépségei iránt. Ehhez adásonként fél tucat reklámot mutatnak be.
Az ügyfél-account párbeszéd hatékonyabbá tételén dolgoznak azáltal, hogy szélesebb kör számára betekintést nyújtanak az ügynökségi hétköznapokba. Ezzel a szakma és a megrendelők is nyernek, mert az eredmény bátrabb kampányokat és jobb értékesítést jelent.
Az első adás bemutatja a brief elméleti hátterét és a gyakorlatból merít pár tipikus hibát. Előfordul, hogy az ügyfelek egyáltalán nem briefelnek. Az sem ritka, hogy a brief félremegy, ebből félreértések lehetnek. Erre jó példa George Bush esete az ausztrálokkal, akik félreértettek egy jóindulatúnak szánt gesztust.
Felvetődik a kérdés, hogy kell-e egyáltalán az ügyfélnek értenie a briefeléshez? Az adásban meglepő eredményre jutnak a műsorvezetők.
A második adás a nyúlás és inspiráció közötti vékony határvonalat térképezi fel. Megmutatja, hogy a két fogalom valójában egymás nélkül nem létezik. Ami bizonyos optikából nyúlás, az más szemszögből a világ legeredetibb ötlete.
Az adásban Picasso, Geszti Péter és Andy Warhol példáján hatására világosodnak meg a műsorvezetők.
A Kreatúra Podcast havonta jelentkezik friss tartalommal. Az első három epizódjuk már elérhető.
Youtube csatorna: https://www.youtube.com/@kreaturapodcast
Apple podcast: https://lnkd.in/gF_CCe9h
Spotify Podcast: https://lnkd.in/gbVbs6t7
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!