Nemcsak vadonatúj irodába költözött, de új arculatot is kapott a Mediator

Nemcsak vadonatúj irodába költözött, de új arculatot is kapott a Mediator
A budapesti full-service reklámügynökség május végétől a XI. kerületi BudaPart DOWNTOWN egy teljes szintjére költözött. A költözéssel egyidejűleg az idén 18 éves ügynökség lecserélte korábbi arculatát is, az új iroda már a cég megújult világát tükrözi.

„Ügynökségünk organikus bővülését követően elérkezett az az idő, amikor olyan irodateret kellett keressünk, amely nemcsak alapterületében, de színvonalában, stílusában és a szolgáltatásait tekintve is képes kiszolgálni igényeinket” – fogalmazott Biró László, a Mediator ügyvezetője. A cégvezető szerint az a cél lebegett a menedzsment szeme előtt a választás során, hogy a reklámügynökség több mint száz dolgozója számára ne csak kényelmes, de inspiratív közeget is teremtsenek, amely letisztultságában, eleganciájában és korszerűségében egyúttal a cég filozófiáját is képes kifejezni.

A Mediator a BudaPart legújabb irodaházába, a DOWNTOWN teljes első emeletére, 1100 négyzetméterre költözött be. A teljességgel az ügynökség igényei szerint megvalósított belső tér nemcsak kutyabarát, de a dolgozói wellbeing részeként az irodához egy 300 négyzetméteres zöld terasz is tartozik. Az irodaház választásakor fontos szempont volt, hogy az a legmagasabb fenntarthatósági követelményeknek megfelelve LEED Gold minősítésű, azaz energia- és vízigénye minimális, energiaellátása pedig zöld megoldásokra épül.

A költözéssel egyidejűleg az ügynökség új arculatot is kapott, amelyet a megújult weboldalon és a közösségi média felületeken is láthatunk. "A Mediator közel 18 éves története a magyar kommunikációs szakma egyik legdinamikusabb fejlődéstörténete, mely során ügynökségünk – mind közel százfős dolgozói létszámát, mind üzleti eredményét tekintve – a piac legnagyobb független szereplőjévé nőtte ki magát” – tette hozzá Biró László. Az ügyvezető szerint az új arculat nemcsak a Mediator méretét és piaci helyzetét fejezi ki hűebben elődjénél, de azt az újraértelmezett szakmai credot is, amely minden eddiginél fontosabb szerepet szán a minőségnek.

„Új vizuális világunk a szikramotívum köré épül, amely a reklámszakma iránt elkötelezett közösségünket és a bennünk lévő kreatív gondolatokat jelképezi. A divatvilágból inspirálódó színeit, tipográfiáját és képi stílusát átitatja az a szenvedély, ami hajt minket a mindennapokban, hogy sokkal frissebb, bátrabb és a megszokottól eltérő megoldásokkal álljunk elő” – fogalmazta meg a változás mögötti filozófiát Csirke Dániel kreatívigazgató.

A 2005-ben alapított Mediator az ország egyik legnagyobb független reklámügynöksége, amely full service filozófiájához hűen kreatív, média, social media, digitális, PR, event és stratégiai területeken egyaránt nyújt szolgáltatásokat a piac legismertebb márkáinak – az autóiparban például a legnagyobb márkaportfolió kommunikációjáért felel itthon. Az ügynökség a 40 ország több mint 80 ügynökségét tömörítő Worldwide Partners tagja.

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!