Minden, amit a growth hackerekről tudni kell

Minden, amit a growth hackerekről tudni kell
A GrowthRocks igazán tudja, hogy kell sikeressé tenni egy vállalkozást. Most ez ennek titkait is megírták, megrajzolták.

A Growth Hackerek hivatalos blogja igazán kitett magáért és összefoglalta az eddig ismert és alkalmazott összes underground technikát, amellyel olcsón kiváló eredményeket érhetünk el termékünk vagy szolgáltatásunk sikerre vitele terén.

Egy nagyon fontos kiegészítést szükséges megtenni a kiváló válogatáshoz. A módszerek egymással kombinálva kitünő eredményt adhatnak. Viszont megtörténhet az is, hogy a módszerek együttes alkalmazása ellenére sem indul be egy vállalkozás. Ilyenkor általában a hagyományos módszerek sem működnek, ugyanis a felhasználók többsége hasonlóan reagál a drága és az olcsó alternatív módszerekre.

Azt nem állítom, hogy pénz nélkül sikerre lehet vinni egy projektet, de a growth hackerek azt mondják, hogy lényegesen lecsökkenthető a hagyományos kommunikációs és marketing költség ezen módszerek alkalmazásával.

Megfelelő szakember nélkül nem érdemes kísérletezni, hiszen akár hagyományos akár growth hacker eszközökkel szólítjuk meg a célközönséget az érdemes profin csinálni, hiszen semmi sincs bosszantóbb annál, mint amikor egy jó termék vagy szolgáltatás amatőr módon jelenik meg a piacon, bénán kommunikál vagy szerencsétlen akciókkal próbál teret nyerni.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!