Megújul a JOY-napok arculata

Megújul a JOY-napok arculata
Megújul Magyarország egyik legismertebb vásárlói eseményének arculata, a JOY-napok felfrissített 3D-kreatívokkal jelentkezik. A márka tulajdonosa, a Marquard Media belső csapata végezte el a brand refresh feladatokat. A változatos tematikájú vásárlói napok sorozatához illeszkedő, ugyanakkor koherens arculat módosított logóvariációkat is kapott.

Márkaépítés adatokból

A JOY-napok mára az ország egyik legnépszerűbb országos vásárlói élményévé vált. A Reacty Digital 2020 novemberében készített reprezentatív kutatása szerint a spontán ismertség a 18–49 éves – tehát kereskedelmileg leginkább aktív – női közönségnél a Black Friday esetében 51%, a JOY-napoknál 20%, a Glamour-napoknál pedig 19%, így ezek számítanak a kuponos piac meghatározó, stabil szereplőinek.

Magyarországon egyetlen év alatt három évet fejlődött az e-kereskedelem a GKI Digital és az Árukereső közös felmérése szerint, hiszen a korábbi évi 16–18%-os növekedés helyett 2020 45%-os rekordbővülést és 909 milliárd forintot hozott. A KSH adatai alapján 2020 és 2021 márciusa között ennél is nagyobb volt az online boom, mintegy 63%-kal lódult meg a digitális piac. Ezt a trendet szorosan követik a vásárlói napok is. 2020 tavasza óta erőteljes a növekedés az applikációs értékesítésben, amelyhez az is hozzájárult, hogy a JOY-napok ajánlatait a járvány alatt elsősorban az online-ra építették.

Minden JOY-nap során rengeteg online látogatói adat keletkezik, amelyekből világosan kirajzolódik, hogy a különböző női korcsoportok között nagyon hasonló a látogatók megoszlása. A demográfiai információk tükrében fontos szempont volt, hogy a dizájnt a fiatalabb korcsoport izgalmasnak találja, azonban az idősebbek se idegenkedjenek tőle. A vásárlói magatartás változását és az események alatt eddig felhalmozódott vásárlói demográfiai adatokat is beépítették az arculat kialakításánál.

JOY-osabb logó

A JOY-napok névadó médiuma Magyarország egyik legolvasottabb divatmagazinja, a JOY Magazin – az új dizájn kialakításakor pedig fontos szempont volt a korábbi megoldással ellentétben, hogy a logó a márka szerves részévé váljon, és megjelenjen a sorozatszerűség, hiszen a JOY-napok immáron különböző tematikus változatokban is jelentkezik. A változó színpárok és az ikonok mind egy-egy tematikát jeleznek. A különböző variációk (Beauty & Health, XMAS Special) mellett a tavaszi és az őszi JOY-napok is módosított logót kapott. Az új logóváltozatok könnyen alkalmazhatóak a különböző kommunikációs platformokon, színeikben és vizuális elemeikben erősítik a tematikát, azonban összhatásukban egységet, letisztultságot képviselnek.

3D-elemek

A vizuális koncepció megvalósításához az elmúlt évek legdinamikusabban fejlődő trendjét, a 3D-s vizuális világot választották. A 3D-arculat egy „mobil first" alapú, digitálisan inspirált irány, divatos, de nem elkoptatott, amely remek játéklehetőséget nyújt az online felületeken túl lentikuláris CLP-n vagy televízióban is.

Alkotók:

• Csörgő Georgina – Marquard Media, Lead Designer

• Szöllősi Vivien – Marquard Media, brandmenedzser

• Lakinger József – Marquard Media, üzletfejlesztési és marketingigazgató

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: JOY, arculat