
A kampányaink helyes időzítéséhez elengedhetetlen, hogy az év kiemelt napjaira, nagyszabású akcióira idejében gondoljunk, és elkezdjük a felkészülést. Ebben szeretne segítséget nyújtani a Kosárérték 2021-es marketingnaptárának közzétételével, amelyben a kereskedelemhez kapcsolódó nagyobb világnapok, hazai ünnepnapok, nagyszabású kulturális- és sportesemények szerepelnek.
A tavalyi évből kiindulva idén sem lesz egyszerű előre tervezni, hiszen a járvány nem kíméli sem a szakmai eseményeket, sem pedig az akciós napokat, ezért idén kiemelten fontos, hogy kövessük a történéseket, és képben legyünk a közelgő lehetőségekkel kapcsolatban.
Számos olyan jeles nap lesz ebben az évben is, amelyek időpontja a pandémiától független – ilyenek az ünnepnapok, de például a különböző világnapok is, amelyek – termékkörünktől függően – jó apropót adhatnak egy-egy kampányhoz. Összegyűjtöttük az ismertebbeket, és néhány olyat is, amelyek talán kevésbé elterjedtek, de egy kis kreativitással kihasználhatjuk a bennük rejlő üzleti lehetőségeket.
Események:
Január
• 1. Újév, a béke világnapja
• 4. Nemzetközi spagetti nap
• 6. Vízkereszt, a farsangi időszak kezdete
• 17. Az olasz konyha napja
• 22. A magyar kultúra napja
• 28. Az adatvédelem világnapja
• 29. Nemzetközi LEGO nap
Február
• 4. Rákellenes világnap
• 5. A biztonságos internet napja
• 7. Super Bowl vasárnap
• 9. Nemzetközi pizza nap
• 11. Torkos csütörtök
• 12. Kínai újév kezdete
• 14. Valentin nap
• 28. Golden Globe díjátadó
Március
• 6. Energiatakarékossági világnap
• 8. Nemzetközi nőnap
• 15. Grammy-díj átadó, Fogyasztóvédelmi világnap
• 19. Az alvás világnapja
• 20. A csillagászati tavasz első napja
• 21. A költészet nemzetközi világnapja
• 22. A víz világnapja
• 27. Színházi világnap, A Föld órája (20:30-21:30)
Április
• 1. Bolondok napja
• 4. Húsvét vasárnap
• 7. Az egészség világnapja
• 11. A magyar költészet napja
• 22. A Föld napja
• 23. A könyv világnapja
• 25. Oscar-díj átadás
• 29. A tánc világnapja
Május
• 1. A munka ünnepe
• 4. Nemzetközi Star Wars nap
• 6. A magyar sport napja
• 8. A Nemzetközi Vöröskereszt napja, a fagyi világnapja
• 9. Anyák napja, Európa nap
• 10. Madarak és fák napja
• 18. Az internet világnapja
• 25. A bor világnapja
• 30. Gyereknap
Június
• 5. Környezetvédelmi világnap, a lakáskultúra világnapja
• 6. Pedagógusnap
• 11. A futball EB kezdete
• 14. A véradók világnapja
• 20. Apák napja
• 21. A jóga világnapja, a csillagászati nyár első napja
• 22. Múzeumok éjszakája
• 29. Nemzetközi Duna-nap
Július
• 3. Zacskómentes világnap
• 5. Nemzetközi bikini nap
• 7. A csokoládé világnapja
• 13. Nagymamák napja
• 20. A Hold világnapja
• 23. A nyári olimpiai játékok kezdete
• 30. A barátság világnapja
Augusztus
• 6. Nemzetközi sörnap
• 8. A macskák világnapja
• 12. A fiatalok világnapja
• 13. A balkezesek világnapja
• 15. A repülők napja
• 23. Iskolekezdés előtti utolsó hét kezdete
• 26. A kutyák világnapja
• 27. Az állatkertek éjszakája
Szeptember
• 1. Iskolakezdés
• 5. A nagyszülők világnapja
• 12. A magyar dal napja
• 16. Az ózon világnapja
• 18. A takarítás világnapja
• 20. A gyermekek világnapja, az európai kultúra napja
• 21. A magyar termék napja
• 22. Európai autómentes nap, a csillagászati ősz kezdete
• 27. Turisztikai világnap
Október
• 1. A zene világnapja, vegetariánus világnap, az idősek világnapja
• 4. Az állatok világnapja
• 8. A mosoly világnapja
• 11. Túlsúly elleni világnap
• 14. A látás világnapja
• 16. A kenyér világnapja
• 18. A testvérek világnapja
• 29. Takarékossági világnap
• 31. Halloween
November
• 1. A vegánok nemzetközi világnapja
• 11. Szinglik napja (Singles’ day)
• 14. A cukorbetegek világnapja
• 19. Nemzetközi férfinap
• 25. A magyar labdarúgás napja
• 26. Black Friday
• 28. Advent első vasárnapja
• 29. Cyber Monday
December
• 5. Advent 2. vasárnapja
• 6. Mikulás
• 11. Nemzetközi hegynap
• 12. Advent 3. vasárnapja (ezüstvasárnap)
• 19. Advent 4. vasárnapja (aranyvasárnap)
• 24. Szenteste
• 25. Karácsony
• 31. Szilveszter
Az aktuális havi eseményeket a hírleveleinkben is kiküldjük. Ha nem akarsz lemaradni róluk és az e-kereskedelem legfontosabb híreiről, iratkozz fel a Kosárérték hírlevelére!
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!