Kutatás készül az influencer marketingről

Kutatás készül az influencer marketingről
A POME, a DeepInsight és a Free Association együttműködésében készül kutatás a témában. A HIBRE (Hungarian Influencer Benchmark Report) eredményeit várhatóan április első felében mutatják be.

Öt év alatt több mint ötszörösére nőtt az influencer marketingre költött összeg világszinten, míg 2016-ban 1,7 milliárd dolláros volt a reklámpiacnak ez a szegmense, addig tavaly már 9,7 milliárd dollárt fordítottak erre a megoldásra a vállalkozások. A dinamikus fejlődés pedig idén folytatódhat, az Influencer Marketing Hub „Influencer Marketing Benchmark Report 2021” elemzése szerint az influencer marketing piac 2021-ben 13,8 milliárd dolláros lehet.

A tanulmányhoz készített felmérés során megkérdezett vállalkozások 90 százaléka szerint hatékony eszköz az influencer marketing, ennek megfelelően háromnegyedük külön büdzsét is összeállít az ilyen jellegű költésekre. Az elemzés alapján 2020-ban 240 új, influencer marketingre fókuszáló platform és ügynökség jelent meg a piacon.

A POME, a DeepInsight és a Free Association összefogásában most kutatás készül a témában, ami feltárja többek között, hogy mit gondolnak a hazai szakemberek az influencer marketingről, mennyire számolnak ezzel az eszközzel, illetve a marketing költségvetésen belül mekkora részt képvisel.

„Rendszeresen dolgozunk influencerekkel, és a kiválasztás során a legfontosabb szempont az, hogy mennyire hitelesek, illetve a közösségi médiában felépített személyiségük és aktivitásuk mennyire kapcsolódik a márkához. Jelentős segítség lenne a munkánk során, ha rendelkezésre állnának adatok az influencermarketing-költésekről, az ilyen kampányok megtérülési arányairól, az elérésekről, vagy arról, hogyan tudtak hozzájárulni a márkaimázs építéséhez, illetve milyen sales-támogatást eredményeztek. De nagyon hasznos lenne az is, ha több esettanulmány állna rendelkezésre, amelyekben beszámolnak arról, hogy egyes brandek milyen konkrét eredményeket értek el az influencerek bevonásával” - mondta el Dolezsai Gergely, a Telenor Magyarország márka- és marketingkommunikációs igazgatója.

„Úgy gondolom, marketinges szemmel jó lenne átfogó kutatást látni az influencer piacról, például közlési sorrenddel, megtérülési mutatókkal, illetve lojalitási adatokkal. De izgalmas lenne azt is megvizsgálni, hogyan viszonyulnak a fogyasztók az influencerekhez, mi motiválja őket abban, hogy kövessenek valakit, vagy mit gondolnak a termékelhelyezésről. Nagyon fontos lenne valamilyen megoldás az influencer kampányok mérésére, hogy képesek legyünk megállapítani, mennyire sikeresek, össze tudjuk hasonlítani az eredményeiket más digitális eszközökkel – ez a stratégiaalkotás, kampánytervezés során rendkívül hasznos lenne. Mi is dolgozunk influencerekkel és szerintem nőni fog majd az ilyen jellegű együttműködésekre fordított büdzsé a jövőben, de úgy gondolom, egyre fontosabb lesz a minőség. A COVID járványtól függetlenül is egyértelműen a digitális csatornák kerülnek előtérbe, a cégek pedig profi, megbízható, minőségi tartalmat és szolgáltatást nyújtó influencerekkel akarnak együtt dolgozni” - mutatott rá Árr Mariann, a Generali Biztosító marketing és kommunikációs vezetője.

„Évek óta tart a bűvészmutatvány az influencer-marketinggel kapcsolatban a magyar piacon, szeretnénk végre mi is látni, kiugrik-e a nyúl a kalapból. Komoly döntéshozók által szállított konkrét adatokkal, profi kutatók segítségével megvilágított releváns összefüggésekkel próbálunk választ adni a kérdésre, vajon valós üzleti eredményt képes-e generálni ez az eszközrendszer, vagy csak szemfényvesztés az egész” - mondta el Bendl Mátyás, a youth marketingre és fiatal családosokra fókuszáló ügynökség, a POME ügyvezetője.

„Ügyfél és ügynökségi oldalon dolgozó kollégákkal beszélgetve a témáról rendre előkerül az árazás problémája. Hasonló elérésű influencerek árszabása igen széles skálán mozog, az árképzés sokszor ad hoc jellegűnek tűnik. Mindenki számára fontos lenne egy iparági iránytű kialakítása, a kutatás eredményei ehhez is segítséget nyújthatnak” - tette hozzá Vér Balázs, a DeepInsight kreatívigazgatója.

Fotó: AdWeek

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!