Kamuvideóval reklámozta az önvezetést a Tesla

Kamuvideóval reklámozta az önvezetést a Tesla
Nem volt autonóm az önvezetést demonstráló autó. A szép jövőt bemutató film összemosódott a Tesla tényleges képességeivel.

A Tesla önvezető szoftveres fejlesztésének vezetője, Ashok Elluswamy hivatalos vallomása szerint az autógyár 2016-ban közzétett, önvezető rendszert bemutató videójában szereplő autó valójában nem volt képes autonóm közlekedésre. A szakember abban a perben tanúskodott, amelyet Wei „Walter” Huang szülei indítottak az autógyártó ellen. Az egykori Apple-mérnök Huang 2018-ban egy Model X-ben vesztette életét, amikor az automata pilóta az autópályát határoló betonkorlátnak hajtott.

A „Teljes önvezető hardver minden Teslán” című videóban látható jármű a Rolling Stones zenei aláfestésével, lakott területen kívül és belül, önállóan közlekedik, és végül leparkol. Elluswamy, aki a film készítése idején a technikai hátteret biztosító mérnöki csapat tagja volt, elmondta, hogy a kocsi nem tudott dinamikusan útvonalat tervezni, sem közlekedési lámpákat felismerni, a promóciós videó kedvéért három dimenzióban előre feltérképezett útvonalon haladt.

A videó elején egy felirat jelzi, hogy a kormányhoz jogi megkötések miatt ültettek embert, de ő igazából semmit sem csinál. Elluswamy szerint a sofőrnek többször is be kellett avatkoznia, és azt a jelenetet is kivágták, amikor az autó parkolás közben a Tesla parkoló kerítésének hajtott.

A nagy visszhangot keltő videót az autógyár tulajdonosa, Elon Musk tette közzé a Twitteren, hozzátéve, ez bizonyítja, hogy a Teslák alkalmasak önvezetésre. A vallomás szerint azonban a trükkfilm csupán azt mutatta be, hogy mire lehet képes a rendszer, nem azt, hogy mire képes a valóságban.

 

A cikk teljes tartalma és a videó az Index oldalán tekinthető meg.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Reklám, Tesla