
Mérföldkő a kommunikációs szakma számára, hogy január 23-án, csütörtökön először vehették át az év ügynökségi emberei munkájuk elismerését a Publicis House-ban. A shortlistet egy 42 főből álló, kizárólag ügyféloldali marketingvezetői döntéshozó csapat állította össze, a végső 13 győztest pedig egy még kisebb szakmai grémium választotta ki Julianna Ballarin, a Diageo Eastern Europe Executive Marketing igazgatójának vezetésével.
![]() |
“A kommunikációs szakmának számos kihívással kell megküzdenie, a szakemberek megtartásától a fiatalok bevonásán keresztül az iparági reputációnk növeléséig. Ezt mindannyian a bőrötökön érzitek. Van feladatunk bőven, de büszkén mondhatom, hogy ebben az iparágban még mindig az ember, a szakember a legnagyobb érték” - emelte ki a gála nyitóbeszédében Blaskó Nikolett, a MAKSZ (Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének) elnöke.
A háttérszereplőkre irányítják a reflektorfényt
Varga Gábor, a MAKSZ alelnöke, a nonmedia szekció elnöke elmondta: “Több mint egy éve dolgozunk egy csapattal a mai díjátadón. Azt tudjátok, hogy nagyon sok reklámos és kommunikációs díj van Magyarországon, amelyeket többek közt a MAKSZ is jegyez, például az Arany Pengét. Ez a díj ugyanakkor éppen azért született meg, hogy az egyént, az egyéni teljesítményt is elismerjük. Ezáltal azok is fókuszba kerülnek a szakma tehetségei közt, akik egyébként kevésbé láthatóak, a háttérben dolgoznak.
Már az út elején találkoztunk a Haymarkettel, a világhírű Campaign Magazine mögött álló céggel, akik az elismert Agency People of the Year díjátadó mögött állnak. Ezzel a partnerséggel a MAKSZ csatlakozik a világ legnagyobb piacaihoz. Mivel mindannyiunk számára nagyon fontos a transzparencia, külön örültünk, hogy a MediaSense auditálta a teljes versenyt.”
![]() |
Az iparág egyéni teljesítményeit díjazták többek közt a Front Office Manager of the Year kategóriában, amellyel az ügyfélkapcsolatok első vonalában dolgozókat ismerték el, míg a Media Planner of the Year kategóriában a hatékony digitális kampánystratégiák kidolgozása került fókuszba. A díjazottak köszönőbeszédeikben nemcsak a csapatmunka fontosságát, hanem az ügyfelek támogató szerepét is kiemelték a szakmai fejlődésükben.
A szervezők köszönetet mondtak az esemény támogatóinak - az RTL Magyarországnak, a Ringiernek, a Johnny Walkernek és a Don Julionak - is, akik már az első évben a kezdeményezés mellé álltak, és hozzájárulnak a szakma fejlesztéséhez.
Az első magyarországi Agency People of the Year nyertesei:
Head of Agency of the Year (CEO): Nagy Andrea, Positive PR
Agency Operations Head of the Year: Vaszary Ádám, Positive Adamsky
Growth Leader/Team of the Year: Lunczner Ádám, Mindshare
Strategic Planner of the Year: Andorkó Dóra, IPG Mediabrands Hungary
Media Planner of the Year: Hajnali Alexandra, Wavemaker
Media Strategist of the Year: Ádám Vera, Wavemaker
Non-Media Client Service Person of the Year: Véber Zsófia, Publicis Groupe Hungary
Media Client Service Person of the Year: Horváth Viktória, Publicis Groupe Hungary
Creative of the Year: Marosi Gergely, Mito Creative
Digital Expert of the Year: Kun Tamás, Publicis Groupe Hungary
Social Media Expert of the Year: Kiss Ágota, ACG
Front Office Person of the Year: Heszné Kovács Olga, Publicis Groupe Hungary
Talent Manager of the Year: Reusz Gabriella, IPG Mediabrands
![]() |
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!