Hogyan lehet életben maradni anya és apa nélkül?

Hogyan lehet életben maradni anya és apa nélkül?
Fogasra akasztott gyerek, pótanyaként működő nevelő, kiskorú menekült egyedül az országban. Hogy élik túl szülők nélkül? Az SOS Gyermekfalvak kisfilmekben mutatja be, milyen a gyermekvédelmi rendszer belülről.
Gábor óvodás korában került állami gondoskodásba. 19 év alatt 70 felnőtt vigyázott rá, alig kötődött valakihez. „9 éves voltam, amikor az egyik nevelő felakasztott a fogasra, és ott hagyott. Le is szakadt, mert nem bírta a súlyomat.” Pár év múlva talált rá egy nevelőre, aki anyja helyett anyja lett. Barbi sok testvérével nagyon szegény körülmények között élt, amikor 6 évesen bekerült gyermekvédelmi ellátásba. „Beültettek egy kisbuszba, útközben a testvéremet kitették egy csecsemőotthonban, minket vittek tovább intézetbe. Nem mondtak semmit, hogy hova megyünk.” Sárának egyetlen szerencséje van: nem szakították el testvéreitől. Most egyetemista Pesten, tele van tervekkel. Zia Afganisztánból jött szülők nélkül, kiskorúként Magyarországra. A hosszú út után ki akarták utasítani az országból, most karnyújtásnyira van a magyar állampolgárságtól.

A négy fiatal történetében két közös pont biztos van: egyedül, szülők nélkül élnek és most kezdnek önálló életet.
Az SOS Gyermekfalvak kampányának célja, hogy felhívja a figyelmet a gyermekek jogaira. A kisfilmekben gyermekvédelmi gondoskodásban élő fiatalok beszélnek őszintén az őket ért sérelmekről, örömökről. A filmek január 30-tól láthatók az Indavideon.

Magyarországon közel 22 ezer gyerek nem a vér szerinti szüleivel él, közel félezren az SOS-ben. Az alapítvány az Európai Bizottság támogatásával 9 uniós országban folytatott program keretében gyerekjogi képzést indít gyermekvédelmi szakellátásban dolgozóknak. Összesen 800 szakembert képeznek ki.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!