GroupM Akadémia-utánpótlásképzés: indul a harmadik etap!

GroupM Akadémia-utánpótlásképzés: indul a harmadik etap!
Októrberben rajtol a GroupM Akadémia harmadik képzési ciklusa; digitális marketing, média, újfajta marketingtechnológiák. Részletek a cikkben!

Immár harmadik képzési körét indítja októberben a GroupM rendhagyó utánpótlásnevelő programja, a GroupM Akadémia. A következő gyakornoki program a tervek szerint októberben rajtol, és négy hónapig tart. A toborzás július 24-én kezdődött, és augusztus végéig várják a jelentkezéseket. A programba olyan felsőoktatási hallgatókat és pályakezdőket vár a GroupM, akiket érdekel a digitális marketing, a média, az új marketingtechnológiák használata.

A GroupM Akadémia célja, hogy a tehetséges pályakezdő és felsőoktatásban tanuló fiatalok számára még vonzóbbá tegye az online marketing szakmát, és persze támogatást nyújtson az iparág folyamatos munkaerőhiányának enyhítéséhez. A program egyik különlegessége, hogy a képzés során a hallgatók mindvégig fizetést kapnak, és az azt elvégző legtehetségesebb fiatalok számára a GroupM ügynökségek munkalehetőséget biztosítanak.

„Az első turnus nyomán nyolc fiatal szakemberrel gazdagodtunk, és már a második akadémista csoport is túl van a képzés felén. A GroupM Akadémia számunkra HR- és marketingszakmai szempontból is izgalmas tanulási folyamat, a képzési programot a piaci igények szerint finomhangoljuk, nagyban építve saját akadémistáink visszajelzéseire is. Az első lépések bizakodásra adnak okot, és úgy véljük, hogy az olyan egyszerre népszerű és nehéz területeken is tudunk tenni a megfelelő utánpótlásnevelésért, mint amilyen a PPC és a programmatic. Azt gondoljuk, hogy a képzési programunk unikális a magyar piacon, ezért bíztatom a fiatal tehetségeket a csatlakozásra!” – mondta el Török Diána, a GroupM Head of Digital Future munkatársa, a képzés vezetője.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!