Ennyit ér Magyarország márkája

Ennyit ér Magyarország márkája
Az Egyesült Államok, Kína és Németország márkája ér a legtöbbet. Magyarország is helyet kapott a márkalistán.

A világ vezető márkaértékelő szervezete, a Brand Finance a 2018-as Nation Brands Report tanulmányában kiszámolta, mennyit ér az egyes országok márkája a világon. Ehhez két mutatót számoltak: egyik a márkaérték, melyet dollárban határoztak meg, másik pedig a márkaerő-index, melyet egy százas skálán mérnek - írja a forbes.hu.

„Csak úgy, mint a vállalatoknak, a nemzetek esetében is fontos, hogy erős márkával vonzzák magukhoz a tehetségeket, befektetéseket, turizmust” – állítja a vezetői összefoglalóban Danid Haigh ügyvezető.

A márkaérték tekintetében legtöbbet az országok gazdasági ereje nyomott a latban, ez látszik is az élmezőnyön. Az Amerikai Egyesült Államok idén is az élen végzett, értékét 23 százalékkal növelve 25,9 billió dollárt ér az USA-márka. Egy utcahosszal lemaradva követi Kína közel 13 billió dollárral, majd Németország, az Egyesült Királyság és Japán következik. A dobogó megegyezik a 2017-essel, de Japán hiába növelte márkaértékét öt százalékkal, a Brexit ellenére az Egyesült Királyság előzni tudott a kedvező gazdasági kilátások miatt. Ami szembetűnő, hogy az első négy helyezett mind legalább 20 százalékkal tudta növelni márkájának értékét, a német márka 28 százalékos emelkedésével a legnagyobbat ugró 10 ország közé katapultált.

Magyarország márkája 2018-ban 15 százalékot növekedett, 129 milliárdról 149 milliárd dollárra nőtt az értéke.Ezzel megőrizte a tavalyi 54. helyezését, mögötte közvetlenül következik Szlovákia. Márkaerő-indexben pedig az erősnek számítő A+ besorolást érte el. A teljes cikk itt érhető el.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: márka, reputáció