Az Amazon előretör a digitális reklámpiacon

Az Amazon előretör a digitális reklámpiacon
A legnagyobb amerikai e-kereskedelmi cég már több mint 10%-os részesedéssel rendelkezik az USA online hirdetési piacán. A vállalat az ország 3. legnagyobb digitális hirdetője.

Növekvő e-kereskedelmi forgalom, növekvő reklámbevételek

A tavalyi évben a Covid-19 járvány hatására korábban soha nem látott mértékben növekedett az elektronikus kereskedelmi forgalom: a statista.com adatai alapján a fogyasztók világszerte körülbelül 4,28 ezer milliárd dollárt (mintegy 1,28 billiárd forintot) költöttek online vásárlások során. E több mint 27 százalékos forgalomnövekedést jelent a 2019-es 3,35 ezer milliárd dolláros összeghez képest - írja a Kosárérték.

A digitalcommerce360.com felmérései szerint az Egyesült Államokban még ennél is nagyobb, 44 százalékos növekedés történt, ami majdnem a háromszorosa az egy évvel korábbi, 15,1 százalékos növekedésnek.

Nem meglepő, hogy az e-kereskedelem egyik legmeghatározóbb szereplője, az Amazon 2020-ban is jókora szeletet hasított ki magának az amerikai piac 861,1 milliárd dolláros (azaz több mint 258 ezer milliárd forintos) összértékű tortájából. Ugyanakkor azt is megfigyelhetjük, hogy a vállalat teljes piaci részesedése mintegy 10 százalékkal csökkent: míg 2019-ben az Egyesült Államok e-kereskedelmi forgalmának 43,8 százalékát mondhatta magának, ez az arány 2020-ban csak 31,4 százalék volt. A visszaesés szintén a Covid-19 járvány számlájára írható, hiszen a jelenlegi helyzetben számos olyan vállalat is nagy hangsúlyt fektet az online kereskedelemre, amelynek profiljában korábban nem volt jellemző ez az értékesítési mód.

Az Amazon ennek ellenére természetesen továbbra is prosperál: a vállalat az idén közzétett adatok szerint a 2020-as évben mintegy 386 milliárd dolláros (mintegy 116 ezer milliárd forintos) összbevételt könyvelhetett el, ami 38 százalékos növekedést jelent a 2019-es 280 milliárd dolláros összeghez képest. A cég reklámbevételei ráadásul még ennél is nagyobb, 52,5 százalékos mértékben nőttek, így az Amazon – fennállása során most először – már az Egyesült Államok digitális hirdetési piacának több mint 10 százalékát mondhatja magáénak, ezzel az USA harmadik legnagyobb online hirdetője. Mint arról az eMarketer beszámolt, Amazon Egyesült Államokbeli reklámbevételei az elmúlt évben elérték a 15,73 milliárd dolláros (4,7 ezer milliárd forintos) összeget, reklámpiaci részesedése pedig a 2019-es 7,8 százalékhoz képest 2,5 százalékkal, 10,3 százalékra nőtt. Ez a növekedés elsősorban a szponzorált termékeknek és márkáknak köszönhető, de az Amazon Fire TV, a Twitch és az IMDb TV videós hirdetéseiből származó összegek is jelentős mértékben növekedtek.

„Az Amazon reklámjai számottevő húzóerőt jelentettek a platformon értékesíteni kívánó hirdetők számára 2020-ban”– mondta az eMarketer Insider Intelligence vezető elemzője, Nicole Perrin. „Különösen igaz ez a második negyedévben kínált, olcsó hirdetési lehetőségekre, mivel ebben az időszakban a cég számos kereskedelmi partnere küzdött áruhiánnyal, ami jelentős hátrányba hozta őket. Az Amazonos hirdetések már régóta kötelezőnek számítanak a platform üzleti célú felhasználóinak körében, és ez a helyzet a tavalyi évben sem változott, miközben a világjárvány következtében egyre több márka és kereskedő lát fontos e-kereskedelmi partnert a vállalatban.” A teljes cikk itt folytatódik.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Reklám, amazon