
Az új logóval és vállalati arculattal a nemzetközi pénzügyi szolgáltató modern szereplőként pozícionálja magát a követeléskezelés európai piacán. „A megújult EOS márkával megerősítjük azt az elkötelezettséget, amelyet már tavaly óta kommunikálunk a „Változás a pénzügyek terén" elnevezésű, új vállalati szemléletmódunk bevezetésével. Fontos szakmai víziónk, hogy az EOS Csoport a kintlévőség-kezelő vállalatcsoporton túl pénzügyi befektetőként is az európai piac meghatározó szereplőjévé váljon" – mondta el Marwin Ramcke, aki 2022 februárban vette át az EOS Csoport vezérigazgatói pozícióját. „24 országban több mint 6000 alkalmazottunkkal nap mint nap erőteljesen dolgozunk azon, hogy ügyfeleink, partnereink, illetve a nem-, vagy késedelmesen teljesítő adósok pénzügyi helyzetét is jobbá tegyük. Ezt szem előtt tartva jelentős összegeket fektetünk a digitalizációba, hogy még jobban ki tudjuk használni a mesterséges intelligencia-alapú beszedési folyamatokat és a nemzetközi hálózatunk nyújtotta lehetőségeket" – mondta el a vezérigazgató.
Lencsés Tamás, az EOS Magyarország ügyvezetője szintén méltatta a vállalat új arculatát: „A kintlévőség-kezelési szakma és így a napi munkánk is rengeteget változott az elmúlt évek során. Számos, eddig példátlan kihívással kellett szembenéznünk, azonban csapatunk kiválóan helyt tudott állni a megváltozott helyzetben is. Az új, dinamikusabb arculat számunkra ezt az alkalmazkodókészséget és folyamatos fejlődést is képviseli" – mondta el az igazgató.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!