A marketingesek már nem kerülhetik ki a technológiát

A marketingesek már nem kerülhetik ki a technológiát
A megkérdezett szakemberek szerint a Big Data kiemelkedően fontos szerepet játszik a munkájuk során.

A marketingesek folyamatosan arra törekszenek, hogy mind jobban megértsék a felhasználói szokásokat, ehhez rengeteg mérést és kutatást végeznek el, amely természetesen rengeteg adatot eredményez. Ahhoz, hogy ezeket értelmezni is tudják, komoly technológiai beruházásokra van szükség. Egy az idei évben végzett kutatás szerint, az egyesült államokbeli marketingesek 53 százaléka mondta azt, hogy az utóbbi időben komolyan megnövelték a technológia fejlesztésekre szánt összegeket.

Mivel a felhasználók számos különböző eszközt használnak, ezért az adatok is különböző csatornákból érkeznek be, így olyan technológiára van szükség, amely integráltan tudja kezelni az adatokat. A válaszadók negyede szerint az általuk használt eszközök már integráltak.

96 százalékuk nyilatkozta azt, hogy az integrál marketingtechnológia pozitív hatással lenne a marketing célok megvalósulására. 86 százalékuk pedig azt állította, hogy az integrált marketing technológia javítja az ügyfélkapcsolatokat, és növeli a vásárlói hűséget.

Egy másik felmérés szerint, amely nemcsak az Egyesült Államokban, hanem a világszerte kérdezett meg marketingeseket, válaszadók 59 százaléka nyilatkozta azt, hogy a Big Data egy rendkívül fontos része a marketingelemzéseknek.

A Big Data legnagyobb hatással az ügyfélkapcsolatokra van, ugyanakkor a válaszadók azt is hozzátették, hogy ez alapján a cégük belső szerkezetét is átalakították: újradefiniálták a termékfejlesztést, megváltoztatták a szervezet működését, optimalizálták az ellátási láncot.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!