
Az ifjú nemzedék már egy teljesen új gondolkodásmódot és világnézetet testesít meg, ily módon a reklámoknak is alkalmazkodniuk kell hozzájuk, hogy minél természetesebb hangon tudják megszólítani a fiatal közönséget. A Marketo összeállított egy infografikát, mely nagyban segíthet a Z generáció értékrendjében és szokásaiban való eligazodásban.
Fontos kiemelni, hogy menyire önálló ez a korosztály, melynek egyik legfőbb alapja, hogy az internetnek hála bármilyen információhoz pillanatokon belül hozzájuthatnak. Mivel számukra a technológia természetes velejárója az életnek, könnyedén igazodnak el bármilyen telefonon, tableten vagy számítógépen, így sokkal inkább előnyben részesítik a képi tartalmakat a szövegekkel szemben.
Gondolhatnánk, hogy a fiatalok bizonyára Facebook-on lógnak naphosszat. Valójában a közösségi média használatuk is átalakulóban van. Az adatok alapján a 13-17 éves korosztály 25%-a hagyta ott a Facebook-ot 2014-ben. Helyette az olyan szolgáltatások élveznek soha nem látott népszerűséget, mint a Snapchat, Secret, Whisper, melyek anonimitást és titkosságot biztosítanak a használóknak.
A tanulmány konklúziójaként hét tanácsot is összegyűjtöttek a hirdetők számára. A tömör, vizuális kommunikációnak kell lenni a legfőbb fegyvernek a fiatalok elérésében, ráadásul minél több eszközt fel kell ölelnie ennek a promóciónak. A kíváncsiságukat kihasználva oktatva, tanítva érdemes közelíteni ehhez a generációhoz, miközben megadjuk számukra a lehetőséget az opciók közötti választásra. Egy jól megfontolt pozitív eszme, mellyel a kiskorúak is könnyen tudnak azonosulni, rendkívüli hatással tudja megmozgatni ezt a korcsoport, melyet mindenképpen érdemes kihasználni a gyakorlatban is.
A teljes infografika, annak minden részletével és tanulságával alább olvasható. Nagy hiba lenne figyelmen kívül hagyni ezt a motivált és egyre nagyobb vásárlóerőt képviselő korcsoportot, mely néhány éven belül a világ teljes fogyasztásának jelentős részét adhatja.
![]() |
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!