A halogatók most örökre lemaradhatnak – Marketing COVID idején III.

A halogatók most örökre lemaradhatnak – Marketing COVID idején III.
Nemcsak az ügyféloldal, de a kommunikációs szféra ügynökségi résztvevői is sok újdonságot tapasztaltak meg a vírushelyzet alatt. Hogyan befolyásolta a munkájukat, mi értékelődött fel, és mit látnak, hol és hová tart a szakma? A most először neves ügynökségi partnerrel közösen megrendezett, az idén rekord számú jelentkezőt vonzó „Marketing Diamond Awards – a Lounge Group közreműködésével” verseny zsűritagjaival beszélgettünk, harmadik rész.

A marketingkommunikáció egyik alapvető eleme a célcsoport meghatározása, illetve az annak elérését biztosító eszközrendszer kialakítása. Az elmúlt évben azonban ezek a tényezők jelentősen megváltoztak. „Az elmúlt évek már eleve egy olyan versenyről szóltak a piacon, ami a »futószalag« helyett az egyedi marketingmegoldásokat értékelte fel. A reklámpiacon ez a folyamat egyébként segíti a kisebb szereplők fejlődését, saját tapasztalatainkból is láttuk és látjuk, hogy ez a hozzáállás segíti a gyors növekedést” – mondta Hidvégi Krisztina, a verseny névadó partnere, a Lounge Group médiaigazgatója, aki egyben a zsűritag is.

Hidvégi Krisztina - Lounge Group

„A 2020-as vírusválság a célközönséget ugyan módosította némileg, de főként az elérési út változott meg a legtöbb esetben. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy aki eddig kizárólag offline volt jelen, az is rákényszerült az online felületekre. Az új szemlélet és stratégia most azt diktálja, hogy aki eddig halogatott és kimaradt az online-ból, az igazából lemaradt. És az is lehet, hogy örökre” – fogalmazott Papp Gábor, a The Pitch ügyvezetője, online marketing és SEO-szakértője.

Papp Gábor - The Pitch

Az online térben való jelenlét olyannyira felértékelődött, hogy a vállalatoknak el kellett gondolkodniuk azon, milyen, manapság már elengedhetetlennek számító, a virtuális térben hatékony eszközökkel éljenek. „Ami »békeidőben« nem tűnt fontosnak, a helyzet miatt villámgyorsan felértékelődött. Legyen szó mobilra optimalizált, gyors weboldalról, performance fókuszú közösségimédia- és keresőmarketing-megoldásokról, és nem utolsó sorban: a digitális analitika eszközeinek bevezetéséről és használatáról” – tette hozzá Bay Áron, az Exact Match ügyvezetője, PPC&Data vezetője.

Bay Áron - Exact Match

A vírushelyzet a marketingtortán is változtatott, a fókusz egészen másra helyeződött, mint korábban. „Egy marketinggondolkodású szervezet tudja, hogy a marketingre még nagyobb szükség van válságosabb időkben, az úgynevezett marketingtorta felosztásának súlypontjai azonban felcserélődnek. A pandémia időszakában kiemelt szerep hárul a digitális térben zajló termék- és szolgáltatásinnovációra” – hangsúlyozta Hinora Ferenc, a Magyar Marketing Szövetség elnöke, a Positive Adamsky vezetője.

Hinora Ferenc - Magyar Marketing Szövetség és Positive Adamsky

Ahogy az eszközök és az elérési útvonalak átalakultak, a kommunikáció is egy másfajta irányt kíván meg. „A pandémia hirtelen sokkja, a korábban nem tapasztalt élethelyzetek eltérő hatásokat, illetve gyors, de hektikus reakciókat szültek minden területen. Mindezek eredményeként a kreatív megoldásokra még a korábbinál is nagyobb az igény, és soha nem volt ennyire fontos a marketingtudatosság sem. A változás ezért lehetőség, a rugalmas és gyors fejlődés feltétele, függetlenül a pandémiától is, de a mostani időszakban különösen” – tette hozzá Hidvégi Krisztina.

„A vírus és a gazdasági problémák úgy alakították át a kommunikációt, hogy egyre nagyobb igény jelent meg a pontos és egyértelmű információkra. Nem is feltétlenül az (volt) a fontos, hogy ki mondja leghangosabban vagy a legtöbbet, hanem arról, hogy ki tudja a legtisztábban elmondani, hogy most mi történik. Mikor lesz árukészlet? Mikor leszünk nyitva? Milyen szabályokat kell betartani? Milyen értékek mellett állunk ki?” – véli Papp Gábor. Nem mindenki ismerte fel ennek fontosságát, „azoknál, akik viszont léptek, ott a kommunikáció is megváltozott, többet kommunikálják márkájukkal együtt a problémát, amire megoldást nyújtanak” – összegezte Nebojsa Damjanovich a Resend Agency vezetője.

Damjanovich Nebojsa - Resend Agency

Ahogy az ügyféloldalnak, úgy az ügynökségnek is számos kérdést kellett és kell feltenniük az új helyzeteben. „Nálatok mi működik? Mi az, amivel felesleges próbálkozni? Mi az, ami a legnagyobb kihívást jelenti? Erre a tudáscserére korábban a fizikai események adták az elsődleges lehetőséget. Ez most az online térbe költözött, ahogy a Marketing Diamonds Awards díjátadó is” – mondta Papp Gábor. Az online esemény pedig hozzájárul ahhoz is, hogy egy ilyen újszerű és nehéz helyzetben a szakmai viták, diskurzusok és a jó gyakorlatok bemutatása se maradjon el – ezekre nagyobb szükség van, mint valaha. „A kommunikáció, a tájékoztatás minden gazdasági szereplő számára a korábbinál is fontosabbá vált. Magunk is a kreatív, gyors megoldásokat helyeztük a fókuszba az elmúlt időszakba, ami egyben felértékeli az egyedi ötletek bemutatását, illetve a tapasztalatcserét – vagyis az olyan szakmai rendezvényeket, mint amilyen a Marketing Diamond Awards is” – véli Hidvégi Krisztina.

„A verseny kiváló lehetőség, hogy a pályázók megismerjék egymás munkáit, jó gyakorlatait, tapasztalatot cseréljenek. A díjat elnyerők pedig büszkén mutathatják meg vásárlóiknak és a szélesebb közvéleménynek, hogy eredményesen végzik a marketinget. Azt tapasztalom, hogy évről évre egyre jobb anyagok születnek, és hogy sok a visszatérő pályázó, legyen szó ügynökségről vagy ügyfélről. Ez egyben azt is jelenti, hogy utóbbiak is magasra értékelik a díjat” – osztotta meg gondolatait Papp-Váry Árpád a Budapesti Metropolitan Egyetem Üzleti, Kommunikációs és Turisztikai Kar dékánja, a Magyar Marketing Szövetség alelnöke.

Papp-Váry Árpád METU

A marketing nem csak a vállalatok felszínen maradását, de a gazdaságot is segítette az elmúlt időszakban. Bay Áron szerint ez a mostani időszakban még inkább igaz. „Szükségünk van látni, hogy mik azok a megoldások, innovációk, amelyek működnek és utat törnek, hogy ezáltal is megmutassuk a marketing gazdasági értékteremtő szerepét” – hangsúlyozta.

Elsősorban mit keresnek a zsűritagok a Marketing Diamond Awards pályázataiban?

Hidvégi Krisztina: „Éppen azt, amit a Lounge Group is képvisel: a lehető leghatékonyabb, innovatív megoldásokat, a költséghatékonyságot, a „Heuréka!” élményt, az egyedi, az ingerküszöböt és az elmúlt év káoszát átlépő megoldásokat.”

Papp Gábor: „Aki jól össze tudja foglalni, hogy mit, miért és hogyan csinált, aztán ebből milyen eredményt ért el, ott nagy magabiztossággal lehet jó pontszámot adni.”

Papp-Váry Árpád: „Magam leginkább a hatékonyság alapján ítélem meg a pályázatokat, azaz, hogy mennyire volt eredményes az adott marketingaktivitás.”

Bay Áron: „Mennyire voltak bátrak és kísérletező szelleműek a megvalósításkor a pályázók, illetve milyen adat alapú megoldásokat vetettek be a kampányokban.”

Nebojsa Damjanovich: „Szakmailag megállja-e a helyét és hozott-e eredményt.”

Hinora Ferenc: „Szakmailag elsősorban az újszerű megoldásokat keresem, azokat a pályázatokat, amelyek mertek a megszokottaktól eltérni, és bátran nevezhetjük őket újítóknak.”

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!