A büntetőfékezés nem játék, akár emberéletekbe is kerülhet

A büntetőfékezés nem játék, akár emberéletekbe is kerülhet
A büntetőfékezés nem játék! – erre irányítja rá a figyelmet a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.), a Magyar Autóklub (MAK) és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács (NBT) együttműködése keretében elkészült rövid videó, amely egy „klasszikus” büntetőfékezéses esetet teljesen újszerű módon mutat be, részben rávilágítva annak esetleges pszichológiai hátterére és következményeire is. A videó a NÚSZ Zrt. #közlekedjbiztonságosan kampányának részeként valósult meg.

Szinte hétről hétre látni újabb és újabb büntetőfékezést bemutató videókat a világhálón, a médiában, a közösségi felületeken, annak ellenére, hogy egy ilyen eset súlyos közlekedési bűncselekménynek számít, akkor is, ha nem történik baleset. A Büntető Törvénykönyv a közúti veszélyeztetést három évig terjedő szabadságvesztéssel bünteti, sőt, akár nyolc évet is kaphat az az elkövető, aki súlyos egészségromlást vagy tömegszerencsétlenséget, és akár tizenötöt is, ha kettőnél több ember halálát okozza ezzel.

A NÚSZ Zrt. idén immár negyedik éve, ez alkalommal egy egész éves kampánnyal kapcsolódott a Közlekedéstudományi Egyesület Közlekedési Kultúra Napja kezdeményezéséhez, és második alkalommal indította útjára #közlekedjbiztonságosan kampányát. A társaság célja, hogy hozzájáruljon ahhoz, hogy a közlekedésben résztvevők számára a tudatos, egymásra odafigyelő, higgadt, toleráns magatartás legyen a természetes - minél szélesebb körben. A kampány legújabb eleme „A büntetőfékezés nem játék!” című videó, amely a NÚSZ Zrt. YouTube csatornáján is megtekinthető. A kampány eddig megvalósult elemeiről, kiadványokról, további videókról a nemzetiutdij.hu oldalon lehet tájékozódni. A cikk egész évben folyamatosan frissül.

A Magyar Autóklub 122 éves fennállása óta kiemelten fontos feladatának tartja a közlekedési kultúra fejlesztését és évtizedek óta élen jár a közlekedésbiztonság tudatosításában. Számos kampánnyal igyekeznek hatékonyabbá, biztonságosabbá és nem utolsó sorban kulturálttá tenni a hazai közlekedést, ezért is csatlakoztak a NÚSZ Zrt. #közlekedjbiztonságosan kampányához. Az ország legnagyobb autós közösségeként a MAK legfőbb célja, hogy figyelemfelhívással a közlekedők nézőpontján változtatva, egy békésen és biztonságban közlekedő közösséget alakítson ki.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács programjainak célja olyan attitűdök formálása, melyek megalapozhatják a magunk és az egymás iránti felelősségvállalást, a közösségépítést, annak érdekében, hogy ne váljunk áldozattá, netán elkövetővé. Különösen fontos ez a felnövekvő nemzedék tekintetében, akikért mi felnőttek – legyünk akár szakemberek, akár civilek – felelősséggel tartozunk. Az ő biztonságukat nekünk kell megteremtenünk, és nekünk kell kialakítanunk azokat a viselkedési formákat, melyek a jövőben is garantálják épségüket az élet minden területén, így az utakon is. Ez az oka annak, hogy az NBT támogat minden olyan kezdeményezést, mely hozzájárul a szabálykövető magatartás valamint a megfelelő döntési képesség kialakításához.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!