
Amerikában az egyik élelmiszer lánc már nem elégszik meg azzal, hogy hagyományos módszerekkel tudja meg, mit is tesznek a vevők a boltokban. A világító ledjeikbe kémfilmekbe illő rendszerek kerültek, amelyek a vásárlók mozgását úgy képesek feltérképezni, hogy azok mobilját trackelik.
A kisérletképpen mintegy száz üzletbe felszerelt berendezés az aktuális ajánlatokról üzenetet is küld a vevőknek, ha az akciós termékek közelébe érnek. A megoldástól azt várják, hogy a vevők kevesebbet keresgéljék a termékeket, ezzel egyszerűsödjön a vásárlási folyamat.
A Business Insider szerint az idén bevezetett technológiának óriási kifutása várható, hiszen a kereskedők mindent megtesznek, hogy eladásaikat megnöveljék, s ennek egyik lehetősége, hogy még több információt szereznek meg a felhasználók szokásairól.
A pontosan feltérképezett boltok adatait kielemezve tövábbi érdekes részletekre derülhet fény, hiszen rengeteg eredményt hozhat egy nagy sokaságon kereszül kialakuló vásárlói mozgás térkép. Alapvető fontosságú következtetéseket vonhatnak le abból, hogy merre a leg aktívabbak a vásárlók és melyek a bolt fehér foltjai.
Az üzleti technológiák egyre intelligensebb eszközökkel próbálják segíteni az akciókat, a most bevezetett mobilfigyelő rendszer is csak egy a sok kisérleti rendszerből, amelyet a boltok kipróbálhatnak forgalmuk bővítésére.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!