A Z generációnak üzen a Telekom a legújabb kampányában - videó

A Z generációnak üzen a Telekom a legújabb kampányában - videó
Csorba Lóci, BÖBE és mesterséges intelligencia muzsikál a Telekom Kraft kampányklipjében

Kampánycél

Különleges formában kommunikálni a Gen Z-vel, elvinni feléjük a Telekom Kraft programját és üzenetét: a fiatalok együtt, egymással, egy márkával és a digitalizációval összefogva meglepő dolgokra lehetnek képesek!

Erről szól a Telekom Kraft feat. LÓCI x BÖBE: KRAFT című szám!

A Telekom Kraft a márka fiataloknak szóló programja, ami közel 2 éve jött létre. Eddig számos projektet, workshopot és közös alkotást sikerült a fiatalokkal létrehozni. Szeptemberben megnyílhatott a Kraft fizikai helyszíne Debrecenben, a KrafLab, ahol egy fullos digitális eszközpark várja ingyenesen az alkotni vágyókat.

A mostani projekt célja, hogy minél többen megismerjék a Telekom Kraftot, és hogy mi az a kraft szellemiség.

Kreatív koncepció

A Telekom Kraft azért született, hogy helyzetbe hozza a tehetséges fiatalokat – hogy együtt és a digitalizáció segítségével izgalmas projektekben vehessenek részt. Mint amilyen ez a dal és videóklip is, ami úgy mesél arról, hogy milyen lehetőségek rejlenek a Kraftban, hogy közben maga is egy meglepő kollab eredménye.

A dal Lóci és BÖBE közös munkája, akik mellé +1-ként egy AI is beszállt. „Meg akartuk mutatni, milyen az, amikor a Kraft, tehetséges fiatalok és a technológia összeállnak, hogy valami izgalmasat alkossanak – hiszen a Kraftban is ez történik. Ezért a mesterséges intelligenciát beültettük a keverőpult mögé, hogy megnézzük, mire képes a hús-vér fiatalokkal együtt” – mesélte Csikó Bogi, a DDB Budapest senior copywritere.

Az AI általi zeneszerzés a machine learning és a deep learning kombinációja, vagyis a gépi tanulás és a mélytanulás egy nagyon izgalmas példája.

Amikor egy mesterséges intelligencia egy generatív modell alapján hoz létre zenét, akkor valójában egy meglévő minta alapján készít jövőbeli előrejelzéseket – ez maga a megalkotott zene. Persze ahhoz, hogy a végeredmény az emberi fül számára is élvezhető legyen sokféle akadályt kell leküzdeni, a zajosság orvosolásától kezdve az időigényességig. De végül minden nehézség ellenére létrejött ez a meglepő, nemzetközi viszonylatban is ritka kollab: a Telekom, egy AI és fiatal zenészek együttműködése.

Azért pedig, hogy a dalhoz tartozó videóklip is átadja a Kraft mondanivalóját, Korom Anna rendező felelt.

A klip megvalósítása

„A videóklip koncepciójánál a Z és Y generáció inspirált, a Kraft projektek és a dalszöveg. Szerintem rengeteg kreativitás és érzékenység van ezekben a generációkban, én bízom benne, hogy sok olyan problémára megoldást fogunk találni, amik felett elsiklottak, vagy amit nem vettek elég komolyan a korábbi generációk, legyen szó a klímaváltozásról vagy a társadalmi egyenlőtlenségekről.

Ami még fontos volt nekem, az az, hogy ne egy idealizált sikerképet közvetítsünk a klippel, ne csak tökéletes emberek high-tech projektjeit lássuk, hanem érzékeltessünk valamit a személyiségükből és az esendőségükből is, és abból, hogy a siker sokféle lehet.

Két napot forgattunk, napi negyven-ötven beállítás felvétellel. Egyik nap Debrecenben voltunk, a KraftftLab-ben. A legjobb rész az volt, hogy mindenki tényleg nagyon odatette magát. Szuper stábunk volt, a szereplőkkel nagyon könnyű volt dolgozni, és a beautytól a stylingon át a látványig mindenki erején felül teljesített.” – mondta el Korom Anna, a klip rendezője.

Az elkészült dal hamarosan hallható lesz a streaming szolgáltatóknál is (Spotify, Deezer, Apple music), a videoklip pedig megtekinthető a Telekom Youtube csatornáján.

A következő időszakban pedig izgalmas háttértörténetek és extra tartalmak lesznek láthatóak a Telekom Kraft csatornáin.

(kreativ.hu)

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: Telekom, kampány, film