A SYNLAB a Magyar Olimpiai Csapat partnere lett

A SYNLAB a Magyar Olimpiai Csapat partnere lett
A Magyar Olimpiai Csapat partnereként a SYNLAB új, sportdiagnosztikával – profi és amatőr sportolók sporttevékenységének optimalizálásával – foglalkozó üzletágának is fontos szerep jut.

Az együttműködés keretében az olimpikonok felkészülését is segíti a SYNLAB Sport: több mint hetven, a különböző sportági szövetségek által delegált, olimpiai kvótára esélyes sportoló egészségi állapotát mérik majd fel.

Az olimpiára egy új, komplex vizsgálatot dolgozott ki a cég, ennek segítségével pontosan felmérhető a nyomelemek, ásványi anyagok és vitaminok szintje. Ezeket az értékeket eddig ritkán mérték Magyarországon, a vizsgálat segítségével pedig meg lehet határozni milyen értékeken kell még javítania a sportolónak az optimális állapot eléréséhez.

„A sporttudományok alkalmazásának kiemelt jelentőséget tulajdonít a Magyar Olimpiai Bizottság, hiszen azok nélkül nem lehetne XXI. századi, ötkarika-színvonalú eredményeket elérni. Ez az együttműködés egy újabb kiváló lehetőséget teremt a Tokióra készülő sportolóknak. A SYNLAB Sport csúcstechnológiás tudományos vizsgálatai a felkészülés során garanciát jelenthetnek a siker felé vezető úton” – fogalmazott Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

„Nagy öröm számunkra, hogy a sportdiagnosztikával foglalkozó SYNLAB Sport üzletágunk a Magyar Olimpiai Csapat partnere lehet. Bízunk benne, hogy szakembereinkkel és a speciális laborvizsgálatok segítségével hozzájárulhatunk ahhoz, hogy az olimpikonok a lehető legjobb formában várják a megmérettetést” – mondta Lévai Richárd, a SYNLAB Hungary Kft. ügyvezetője.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!



Címkék: sport, synlab, olimpia