
Big Air és slopestyle versenyszámokban tündököl Anna Gasser, aki 2018-ben olimpiai bajnokként távozott Dél-Koreából. Most dokumentumfilm született karrierjéből: a három éven át készülő mű a 2020-as aspeni Winter XGames versenyével nyit, ahol Anna egy triplaszaltóra koncentrál. A mutatvány különlegessége, hogy nőtől azelőtt nem láthattunk ilyet. Nem is jár sérülések nélkül a próbálkozás, de Annát nem olyan fából faragták, aki könnyen feladná. Osztrák sporttársa, Clemens Millauer szerint a lány több mint harcos, egy alapos tervező és megfontolt versenyző is.
Anna Gasser 1991-ben látta meg a napvilágot, és fiatal évei nagy részét gimnasztikával töltötte, csak később, 18 évesen váltott snowboardra. Elmondása szerint, mikor a deszka először a lábára került, tudta, hogy megtalálta a neki való sportágat.
„Sose hittem volna, hogy egyszer a nők is képesek lesznek triplákat ugrani" – nyilatkozta Jamie Anderson, amerikai profi női snowboardos, miután látta Anna mutatványát. A lány számára mintha hobbi lenne a rekordok megdöntése: egy évvel később pedig 1260 fokos duplaszaltóval emelte a tétet. Az évek során pedig több díjjal és címmel is jutalmazták: volt már az év sportolónője Ausztriában, de egy ESPY-szobor is lapul már nála.
A főszereplésével készült The Spark Within című dokumentumfilm feltárja az élvonalbeli sportoló diadalmenetét, amely során puszta kézzel zúzta szét a női snowboardosokról alkotott képet. „Hihetetlenül büszke vagyok arra, hogy végre bemutathatom a filmet. Nagyszerű, hogy az én szemszögemből mutathatom meg a sportot, amely oly sokat adott nekem" – mesélte Anna, aki időközben a 2022-es téli olimpiára melegít, hogy újból lehengerelje a világot.
A The Spark Within című dokumentumfilm megtekinthető az alábbi linken.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!