
A történet dióhéjban annyi, hogy a Facebook vezetősége a pandémia kitörésekor engedélyezte a moderátorainak, hogy otthonról dolgozzanak, azonban most visszavonták ezt az engedélyt. Magyarán berendelték őket az irodákba, amit meglehetősen zokon vettek, hiszen úgy látják, nem is alaptalanul, hogy a profitmaximalizálás érdekében Zuckerbergék veszélyeztetik az ő és szeretteik egészségét.
Mark kaszált, míg a munkatársak szenvedtek
A nyílt levél a moderátorok panaszai és követelései mellett olyan információkat is tartalmaz, mint hogy Mark Zuckerberg a pandémia alatt csaknem megduplázta a jövedelmét, miközben a moderátorok még veszélyességi pótlékot sem kapnak. Ugye erre normális esetben is szükség volna, hiszen nem csak a vírus fenyegeti a Facebookra nem való tartalmakat kiszűrő moderátorokat, hanem az az iszonyatos mennyiségű mindenféle beteg cucc, a mezei uszítástól a gyilokpornóig, is próbára teszi a lelkierejüket és józanságukat, amit meg kell nézniük ahhoz, hogy dönthessenek a tartalmak kizárásáról.
A Facebook szerint nincs itt semmi látnivaló
A Facebook tisztességtelen eljárásnak nevezte a moderátorok nyílt levelét, és azt állította, hogy a 15 000 moderátor többsége a járvány egész ideje alatt otthonról dolgozhat. Bár arra nem tértek ki, hogy mit jelent ez a többség, és mi alapján döntik el, hogy ki dolgozhat otthonról és kinek kell bemennie az irodába.
(via Mashable)
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!