
Augusztus 19-én pénteken, 21 órától a Kodály körönd és a Hősök tere között gigantikus kompozíciókba rendezetten, lenyűgöző fény-alakként megjelennek a magyar mondavilág szimbólumai, valamint mesevilágunk emblematikus figurái: a csodaszarvas, János vitéz, a hétfejű sárkány, az Aranyszóló Pintyőke, a Holdfény lovag, és a mesebeli történetben útjukat segítő vagy keresztező óriások, boszorkányok, ördögök, aranymadarak, akiket több mint 200 artista, tűzzsonglőr, bábos, gólyalábas, táncos, levegőakrobata kelt életre.
A mintegy félórányi produkció 10 jelenetből áll. Az egyes részek szereplői sorban követik egymást, majd a Kodály köröndhöz érve megelevenednek és életre keltik az adott jelenetet.
A mese utolsó, záró élőképét követően államalapító királyunk, valamint ezeréves államiságunk jelképe, Szent István király és a Szent Korona szimbolizált alakja zárja a sort.
A nem mindennapi képzőművészeti látványt a kifejezetten erre az alkalomra komponált – Kodály-, Bartók-, Liszt-, Kacsóh Pongrác-művek, valamint népdalok ihlette – szimfonikus zene teszi teljessé.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!