Néhány ütős szólammal indult a siófoki Internet Hungary konferencián megtartott "Majd improvizálunk valamit" című előadás, amelyen rendhagyó módon feszegették a témát, hogy a jövőben vajon helyettesíteni lehet-e gépekkel a zenészeket. Miután Tóth Viktor elfújta az első nótáját, okfejtésbe kezdett, hogy a mesterséges intelligencia tudásának hol lehetnek a határai a zenei világban.

"Nekünk zenészeknek az a legfontosabb, hogy hogyan szól valami. Ezt a szerszámot még 1969-ben vásároltam" - mutatott a kezében lévő szaxofonra Tóth Viktor. "A jó hangszer az egyik elengedhetetlen eleme a jó zenének. Ma már rendes nádat sem lehet találni, ami ebben még benne van. Ebből kifolyólag az újabb szaxofonok lehet, hogy meg sem szólalnak rendesen. A megfelelő levegővétel is fontos. Ha jól veszem, amit 25 évig tanultam, akkor meg tudom rezegtetni ezt a fémdarabot. A technikámat viszont befolyásolja a közeg, a pillanatnyi hangulati állapotom és így tovább. Ebből következik, hogy végső soron ki dönt arról, hogy hogyan szóljon a zeném? Hát én, az én személyem" - vezette fel a gondolatmenetét a dzsesszzenész. Hozzátette: az egyéni hangzáshoz hozzátartozik a zene szeretetének oka, a célja, hogy hova tart és milyen úton halad afelé. Ennek megfelelően mindenki egyéniség, minden zenésznek a hangja másképpen szól.

"Egy zenész szeretne szabad lenni. Ha én például C-dúrból szeretnék előadni egy imprót, megcsinálom. Az impróra persze nem készülök, de valójában készültem rá 30 évig, mialatt megtanultam úgy játszani, hogy aztán improvizálni is képes legyek. Amikor játszom, én döntöm el, hogy melyik a jó hang, hogy mi fog tetszeni a közönségnek. Ezt az alapján döntöm el, hogy milyen a terem akusztikája, az emberek szemének a csillogása. Az improvizáció egy ajándék, amit csak egyszer hallunk és soha többet. Mindezek után a kérdés: lehet-e gépekkel helyettesíteni az emberi nyelvet? Léteznek ma már programok, amelyekbe ha beírjuk az akkord menetét, akkor abból zenét tudnak csinálni. Le tudnak minket kísérni, akár a nagy művészek stílusában is, viszont már meglévő anyagot, stílust vesznek alapul, ami bár unalmas, hasznos tud lenni. Egy zenész ellenben nem a várhatót, hanem mindig az újat keresi, hogy mit tud szabadon csinálni. A legnagyobb változásokat a handicappek hozták el: Beethoven süketen írt, Django Reinhardt belga cigányzenész három ujjal gitározott. Ha pedig egy zenész egy partnerrel együtt lép színpadra, akkor minden borul. Az egész hangzásom megváltozik, a lelkesedésem szintúgy, mert bejön egy partner a képbe" - mutatott rá Tóth Viktor, majd a színpad szélénél várakozó Hodek-testvérekre mutatott.

"Egyszer egy 11 éves kisfiúval együtt álltam színpadra. Úgy játszott, mint egy mester. Teltek az évek és időközben lett neki egy kisöccse, aki most 13 éves. Akkora hatalmas basszusgitáron játszik, mint a felnőttek, csak kicsit jobban! Íme Hodek Áron és a bátyja, Hodek Dávid!" - vezette fel zenésztársait Tóth Viktor, majd hárman együtt kezdtek improvizálni a közönség legnagyobb örömére. Hodek Dávid dzsesszdobosként hozta el a legütősebb ritmust, közben világszerte elismert öccse, a nemzetközileg jegyzett „csodagyerek” basszusgitáron játszott, miközben Tóth Viktor szaxofonon fújta a lágy dallamokat.

"A dzsesszben semmi nincs, hogy így vagy úgy van. Úgy van, ahogy lennie kell. Csak én tudom és a partnerem. Az egész egy tánc, egy szeretkezés. Az egész a szépségről szól" - zárta sorait Tóth Viktor.

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!