Versenyre kel a Futni mentem és a Hogyan tudnék élni nélküled?

Versenyre kel a Futni mentem és a Hogyan tudnék élni nélküled?
Csaknem 100 magyar film vetítésével, köztük számos premier kíséretében rendezik meg, immár ötödik alkalommal, a MOZ.GO - Magyar Mozgókép Fesztivált, Magyarország éves filmes seregszemléjét. Június 18. és 21. között, a hagyományokhoz híven Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban, 15 helyszínen vetítik a hazai mozgóképes alkotások színe-javát, ezekre a filmbarátok jelképes, 500 forintos áron válthatnak belépőt.

A Magyar Filmakadémia védnökségével, a Nemzeti Filmintézet támogatásával és a Veszprém-Balaton 2023 szervezésében megvalósuló fesztiválon idén 22 kategóriában osztják ki a Magyar Mozgókép Díjakat. Az elismerésekről szakmai zsűri dönt, amelynek tagjai: Für Anikó, Pacskovszki József, Romwalter Judit, Horváth Csaba és Tóth István Zoltán. A főbb kategóriákban megmérkőzik egymással a tavalyi év két sikerfilmje. A több mint 735 ezer embert mozikba vonzó Futni mentem és a 800 ezres nézőszámmal büszkélkedő Hogyan tudnék élni nélküled. Herendi Gábor alkotása a Legjobb Játékfilmnek, Zeneszerzőnek, Vágónak, Női és Férfi főszereplőnek járó elismerésekre is esélyes. A Hogyan tudnék élni nélküled? pedig a Legjobb Játékfilm, Producer, Rendező, Forgatókönyvíró, Hangmérnök, Vágó, Díszlettervező, Jelmez, Férfi főszereplő és Női főszereplő kategóriában lehet a győztes. A díjakat június 21-én a MOZ.GO - Magyar Mozgókép Fesztivál gálaestjén adják át a Balatonfüredi Kongresszusi Központban. A filmeket természetesen a többi alkotáshoz hasonlóan számos alkalommal levetítik majd a fesztiválon a MOZ.GO-t befogadó három településen.

Rögtön a nyitófilm megteremti a fesztivál pezsgő hangulatát. A veszprémi Óváros téren a készítők jelenlétében vetítik le a rendszerváltás óta legnézettebb magyar filmet, a Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés, romantikus vígjátékot. A Demjén Ferenc örökzöld slágerei köré szőtt film nemcsak amiatt példátlan, mert a bemutatója óta több mint 800 ezer nézőt csábított a nagyvászon elé, hanem mert az előadásokat sokszor igazi koncerthangulat kíséri a mozikban. A nézők teli torokból éneklik a dalokat a filmbeli sztárokkal, Törőcsik Franciskával, Ember Márkkal, Varga-Járó Sárával, Brasch Bencével, Márkus Lucával, Marics Petivel, Kovács Harmattal és Kirády Marcellel.

További fantasztikus filmélményeket még jócskán kínál az idei fesztivál. A közönség nagyvásznon láthatja például a 10 részes Hunyadi-sorozatot; a háromszoros olimpiai bajnok magyar férfi vízilabda válogatottról szóló új sorozatot, A nemzet aranyait, valamint olyan premierfilmeket, mint a Marék Veronika gyerekkönyve, a Laci és az oroszlán sikerét feldolgozó Kell egy oroszlán; a Neumann János életét felidéző A legpompásabb emberi elme; az első szerelem misztériumát kutató 1968 - Egy szerelem rekonstrukciója; az 1335-ös cseh, lengyel és magyar uralkodó sorsfordító tárgyalását felelevenítő Királytalálkozó; a Bartók Béla 1936-os törökországi gyűjtőútjáról megemlékező Bartók nyomában, vagy az ökölvívó fiú és a szexinfluenszer lány kálváriáit kibontó One More Like.

Természetesen a közelmúlt sikerfilmjei és a klasszikus alkotások is helyet kaptak a színes programban. Látható lesz a MOZ.GO-n a Futni mentem, az Egy százalék indián, a Kálmán nap, a KIX, illetve a 100 éve született Makk Károlyra és Darvas Ivánra emlékezve a felújított Liliomfi, valamint a nemrég elhunyt Mécs Károly tiszteletére A kőszívű ember fiai is. A fesztivál vetítéseire jelképes, 500 forintos áron lehet majd mozijegyeket váltani.

A MOZ.GO nemcsak a hazai filmipar legfrissebb alkotásait felvonultató seregszemle, hanem verseny is. Idén a Magyar Mozgókép Díjakat 22 kategóriában osztják ki. (Az összes jelölt a sajtóanyag végén olvasható).

„A Magyar Mozgókép Díjakról öt fős szakmai zsűri dönt, amely idén is a filmiparhoz sok szálon kötődő, tapasztalt, kíváncsi, érzékeny látásmódú szakemberekből áll. A zsűri elnöke Für Anikó, Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Mellette a díjak odaítéléséről Dr. Pacskovszki József, Balázs Béla-díjas filmrendező és egyetemi tanár; Romwalter Judit producer, Dr. Tóth István Zoltán, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. tartalomért felelős igazgatója és Horváth Csaba, a Nemzeti Filmintézet marketing- és kommunikációs igazgatója dönt.” – mondta el Csáky Attila fesztiváligazgató.

A hagyományokhoz hűen a Magyar Filmakadémia életműdíjait is a MOZ.GO-n adják át. A rendezvény záróakkordjaként a Magyar Mozgókép Díjak ünnepélyes gálája, amelyet a közmédia M5 csatornája élőben közvetít, június 21-én lesz a Balatonfüredi Kongresszusi Központban.

 

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!