
Ki gondolta volna, hogy egyszer eljön a nap, amikor a világ egyik legnagyobb képmegosztója az Instagram felhagy a legjellegzetesebb sajátosságával, a négyzet alakú fotókkal. Az alkalmazás legújabb frissítésétől kezdődően bármilyen képarányú felvételt feltölthetünk, mindezt pedig nagyrészt a reklámozni kívánó nagyvállalatoknak köszönhetjük.
A 2010-es indulása óta több, mint 300 millió felhasználót gyűjtő Instagram mindenképpen a kategória legnagyobb piaci szereplője. Azonban mióta a Facebook egymilliárd dollárért megvásárolta a képmegosztó alkalmazást, a felhasználók gyűjtésén túl immár a pénztermelés is előtérbe került, az ikonikus protálnál folyamatosan nyitnak ugyanis a reklámlehetőségek felé.
Sok tekintetben a mostani lépés is a hirdetni kívánó vállalatok csalogatásának tudható be. Eddig egy-egy kampány esetén komoly munkát kellett a cégeknek fordítaniuk a reklám és videó anyagaik szerkesztésére, melyeket más felületeken megjelenő képarányokból négyzetesre kellett vágniuk. Ez jelenthette egyszerűen a képek levágását, de akár teljes videók újraforgatását is.
Bár lehet, hogy az alkalmazás egyedisége most elveszik, és panorámaképek fogják elárasztani az Instagramot, a fejlesztők mellett mi is bízhatunk abban, hogy a mostantól sokkal egyszerűbben feltölthető rövidfilmek is kárpótolni fognak minket minden veszteségért.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!