
Az elmúlt időszakban bombaként robbant a hír, hogy a Facebook teszteket futtat egyes országokban (pl. Kanada) az Instagram felületén, amelynek keretében eltünteti a nyilvános Like számokat a felhasználók számára. A kék óriás eddig nem közölt adatokat a tesztről, de a kanadai központú #paid ügynökség saját kutatásba kezdett annak érdekében, hogy megtudhassuk milyen hatásai vannak a Like-ok eltűnésének! Lássuk mit tapasztaltak, hogyan vélekednek erről az influencerek.
A kutatásba egyaránt bevonásra kerültek olyan tartalomgyártók, akik számára eltűnt a Like-ok száma és olyanok is, akiknél nem, így ők kontrollcsoportként funkcionálhattak a megkérdezés során. Maga a változtatás bevezetése kapcsán adott válaszaik alapján szélsőségesebben nyilatkoztak azok, akik bekerültek a tesztbe azokkal szemben, mint akik nem:
![]() |
A fenti ábra alapján kijelenthető, hogy ugyan csak 2%-kal (35% Vs 33%), de inkább nem tetszik az influencereknek a változtatás, bár ez nem szignifikáns különbség. Azoknál akik továbbra is rendelkeznek a Like-ok nyilvánosságával, ott pozitívabb az attitűd a változtatás kapcsán, amely minden bizonnyal romlana, ha ők is érintettek volnának.
Ennél érdekesebb eredményt hozott azonban a leadott Like-ok számának változása, hiszen az érinttett tartalomgyártók saját analitikájukban továbbra is látják a Like-ok számát, így össze tudták hasonlítani a változás előtti és utáni időszakot:
![]() |
Ez alapján kijelenthető, hogy az influencerek több, mint felének (55%) csökkentek a kedvelés számai, amely azt mutatja, hogy a felhasználók többsége vesztett a kedvelési hajlandóságából amiatt, hogy nem nyilvánosak a Like-ok. Érdekesség, hogy a kontroll csoport hasonlóan vélekedett laikusként a változásról, sőt kis mértékben még negatívabban is ítélték meg a helyzetet, mint a valódi tapasztalatokkal rendelkezők.
Vajon a kedvelés számok visszaesése milyen hatással volt a kommentekre, elérésre és a követőbázis alakulására? Kommentek kapcsán például az alábbit tapasztalták:
![]() |
A felhasználók 62%-a nem érzékelt változást, azonban 31% esetében kis, vagy nagyobb mértékű visszaesés történt. Ez a kisebb elköteleződés miatti elérés csökkenésből eredeztethető a válaszadók beszámolói alapján. Kijelenthető tehát, hogy a Kedvelések száma szoros összefüggésben van a kommentekkel és az elérési számokkal.
A kutatás továbbá vizsgálta az influencerekre gyakorolt pszichológiai hatását is a változtatásnak, fókuszban a mentális egészségükkel. Azt gondolnánk, hogy a Like számok eltűnésével az influencerek nagyobb szabadságot érezhetnek önmaguk kifejezésére, hiszen nem kell versenyezniük a maximális számok elérésére. Ezt azonban cáfolta a kutatás:
![]() |
A tesztben résztvevők közel fele (47%) vélekedett úgy, hogy nem volt rá felszabadító hatással a kedvelési számok eltüntetése. Ezzel szemben a kontroll csoport vélekedése sokkal pozitívabb képet fest.
Az érintettek külön kérdésben adhattak választ arra, hogy mi volt számukra a legrosszabb tapasztalat a teszt alapján:
![]() |
Jól látható, hogy a leginkább a csökkenő elköteleződés zavarja az influencereket, de talán még izgalmasabb, hogy második helyre a márkák összezavarhatósága (16%) került, hiszen sokan féltik a már felépített üzleti modelljüket, amely sok esetben a nyilvánosan elérhető Like-ok alapján működött az elmúlt időszakban.
Kíváncsian várjuk a Facebook következő lépését ebben a témakörben, hogy az általuk gyűjtött tapasztalatok alapján tovább haladnak-e ezen az úton, vagy csak egy érdekes tesztként vonul be az Instagram történelmébe a Like-ok eltüntetése.
A kutatás számos további kérdést is vizsgált, amelyet ide kattintva érhettek el, hogyha szeretnétek további részleteket megtudni.
A közösségi média kérdései - a többek között a kiaknázatlan hirdetési formátumok lehetőségeit vizsgálva - erősen jelen lesznek az idei Internet Hungary konferenicán is október 1-2-án Siófokon.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!