
Májusban a Pinterest még a receptekre fókuszált és arra, hogyan mutassa meg egy-egy étel elkészítéséhez a hozzávalókat a pineken. Ezután a vásárlás került a középpontba – a pineken megjelenítették a kereskedőt, az árakat és azt, készleten vannak-e még az adott termékek. Ezt követően pedig a szerkesztett tartalmak felé mozdultak el – összegzi a The Next Web.
Most pedig az utazások megszervezésében segítené a cég a felhasználókat. Ben Silbermann CEO beszámolója szerint 1,5 millió utazással kapcsolatos pin kerül fel az oldalra minden egyes napon, ami összességében 750 millió helyszín pin.
Jon Parise, a Pinterest szoftver mérnöke a fejlesztésről is nyilatkozott. A közösségi háló nagyszerű tábláin új térképeket helyeztek el, amelyek szinkronizálják a pineket egy interaktív térképpel. A pinek hozzáadását egyszerűvé tették – az olyan weboldalaknak, mint a TripAdvisor, az Airbnb, az OpenTable, a Trulia, a Hotels.com, a Booking.com, a JetSetter és a VirtualTourist, már egyébként is vannak helyszíni adatai.
Az új funkció segítségével térképeket lehet küldeni a különböző táblákra. Az alkalmazással e mellett helyszínek is hozzáadhatóak ott, ahol vagy és az megmutatja a séta lehetséges útvonalát azokhoz a helyekhez, ahol már jártál. Az új eszköz kifejlesztésében a Mapbox, a Foursquare és a Stamen is segített a Pinterestnek.
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!