
A sziget északi felén található Alghero városa és a környező települések inkább szórakozóhelyeikről, jachtikötőikről és a milliárdosok kedvenc helyeiről ismertek, a sziget déli részén fekvő főváros, Cagliari környéke csodás partjairól és természeti szépségeiről híres.
Itt található Szardínia talán legszebb partszakasza, a híres Costa Rei.
A fővárostól csupán 7 kilométerre fekvő Elmas repülőtérre megérkezve érdemes autót bérelni, mivel számos autókölcsönző versenyez az utasokért, így kedvező áron lehet egy kisebb kocsival bejárni a sziget legszebb részeit, amit tömegközlekedéssel nem tudunk megtenni.
Cagliari Szardínia legnépesebb települése
A főváros, Cagliari 157 ezer lakosával a sziget legnépesebb települése, elővárosaival együtt ez a szám eléri a 300 ezer főt. Rómához hasonlóan hét dombra épült, és a beszédes nevű Angyalok öblében található.
A települést a főniciaik alapították az időszámításunk előtti 7. században, és viharos történelme során számos alkalommal cserélt gazdát, a 14. században még a Spanyol Királyság része is volt, de előszeretettel látogatták a tenger felől betörő kalózok is.
A város legjelentősebb turisztikai látványossága egyben a legrégibb is, a Castello dombon fekvő erődítmény, melynek falai és két tornya, a Sant Pacras és az Elefánt-torony jelentős részben épen maradtak a történelem viharai során.
Itt található a székesegyház is, melyet az 1930-as években eredeti, középkori stílusában állítottak helyre. A város nevezetességeit érdemes vezetett túra keretében megtekinteni, mivel jelzőtáblákkal nincsenek túlzottan elkényeztetve a turisták.
Ha ott járunk, ne hagyjuk ki a központi piacot, amelynek alsó szintje jól reprezentálja a Szardínián elérhető halak és tengeri herkenytűk elképesztő változatosságát. A főváros felderítésére egyetlen nap elegendő, a sziget inkább természeti szépségeivel hívogat, melyek közül kiemelkedik a Costa Rei.
A Muravera és Villasimius települések között 12 km hosszan elnyúló part talán a legikonikusabb tengerparti képe Szardíniának.
Hófehér homok és a türkíz- és mélykék színek közötti teljes skálát felvonultató tengervíz hívogatja a turistákat, akik számos kisebb strand és tengerparti bár, étterem közül választhatnak.
Itt nem látható az Észak-Olaszország strandjain megszokott napernyőrengeteg, a legtöbb partszakaszon 3-4 sorban, kisebb csoportokban vannak elhelyezve az ernyők és nyugágyak.
Szelesebb napokon érdemes valamelyik öböl strandját felkeresni, mivel az erős hullámzás nem könnyíti meg a fürdést, az öblökben viszont sokkal csendesebb a tenger.
Cala Sinzias és Cala Pira, a két legszebb partszakasz
A két legszebb partszakasz Cala Sinzias és Cala Pira, mindkettő csodás tiszta vízzel várja a strandolókat. Az áttetsző tengerben színes halak sokasága úszkál, elég egy szemüveg és egy pipa és átélhetjük a búvárkodás élményét.
A tengerparton kis kunyhókban várják a hajókázni vágyó vendégeket, a gumi oldalú, merev aljú motorcsónakokkal, amit itt gommonának hívnak megfizethető áron járhatjuk be a part mentén az öblöket.
5-8 személyesek a csónakok, és vezetővel is elérhetők, egy 3 órás túra többnyire 45 euróba kerül fejenként. Érdemes rászánni az időt és a pénzt, mert a helyi vezetők ismerik a legszebb öblöket, és szívesen mesélnek a tenger felől látható épületekről csakúgy, mint a halakról.
A sziget növényzete is is lenyűgöző: az autóutak mentén végig hatalmas kaktuszok láthatók, amelyek júniusban éppen virágoztak, de sok helyen leanderek váltják ezeket. A házak között pedig minden kerítésre, házra, erkélyre dús virágzatú, harsogó színű bougenvilleák futnak fel.
Az idei év tavasza itt is komoly esőzéseket hozott, amit az infrastruktúra megsínylett, a növényzetnek viszont jó tett.
Szardínia gasztronómiája
Szardíniáról nem lehet úgy írni, hogy nem említjük meg a gasztronómiát. A sziget jellegzetes ételei egyrészt a tenger gyümölcsei, amik egészen elképesztő mennyiségben, frissességben és viszonylag kedvező áron érhetők el.
Emellett a szokásos hagyományosan szárított sonka és a jellegzetes juhsajt is mindenhol megtalálható, a legtöbb bárban ezt bármilyen alkoholos ital mellé kihozzák snacknek.
A szigeten nagyon elterjedt a juhtartás, a pecorino sardo néven eredetvédett juhsajt kiemelkedő minőségű. A szárd kenyér teljesen eltér az Olaszország más tájain található társaitól, pane carasau néven egy vékony, ropogós lapot kapunk, melyet az arabok honosítottak meg a 9. században, és a pásztorok több hétig tudták fogyasztani, míg a nyájakkal a legelőn tartózkodtak.
Olvasd el a teljes cikket a Növekedés.hu oldalán!
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!