
A Facebook egyetlen negyedévben nagyjából 1,5 milliárd dollár bevételhez jut, amelynek legnagyobb részét a hirdetések teszik ki. Az eMarketer szerint míg a Google továbbra is dominál az online reklám piacán, a Facebook is emelkedőben van, hiszen idén az összes online hirdetésre költött dollár 6,5 százalékát viszi haza az Egyesült Államokban.
Érdekes, hogy ennek legnagyobb szeletét más weben jelenlévő cégeknek köszönheti, mint a Fab.com, a Zynga és a Groupon. Ám a legtöbb hirdetési pénz így is olyan pénzügyi szolgáltatóktól származik, mint az American Express – írja a VentureBeat.
Már jól tudjuk, hogy a fejlett világ elég jól telített Facebook felhasználókkal és a cég már többször kijelentette, azzal, hogy a mobilra fókuszálnak, az a céljuk, hogy a következő 1 millárd felhasználót is elérjék Ázsia, Afrika, India és Dél-Amerika kevésbé fejlett térségeiben.
Legutóbbi pénzügyi beszámolójában a Facebook úgy számolt, összesen 189 millió „havi kizárólag mobilos aktív felhasználója” volt (MAUs = mobile-only monthly active users), akik Facebook alkalmazásokon vagy a Facebook mobil weboldalán keresztül érték el a közösségi oldalt, ezzel jelezve az asztali használat várható hiányát.
„Mindenkinek meg akarjuk adni a világon a megosztás erejét”, mondta a Facebook vezérigazgatója, Mark Zuckerberg a cég negyedéves beszámolójára reagálva. „Számunkra az a nagy kérdés, mely területek növekednek a leggyorsabban? … Bármely tényező is haladjon elöl, képesek leszünk szállítani.”
„Elküldtünk egy csapatot, hogy megnézzék, mit használnak az emberek szerte a világon; mindenkivel foglalkozunk, nem csak veletek”, jelentette ki Peter Dend egy teremnyi sajtószakember és elemző előtt a cég mobil alkalmazásaival és mobil webbel kapcsolatos megközelítéseiről szóló beszélgetésen.
„A Facebook tényleg egy lehetőséget reprezentál, hogy több, mint 900 millió embert kapcsoljunk össze”, mondja Doug Perdy főmérnök ugyanezen az eseményen, „de reméljük, hogy egy nap az egész világot.”
Itt az infografika a Facebook mögött álló számokról:
Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!