A keletkezés pontosabb behatárolásában a riport szövege igazít el, ami az akkoriban népszerű Surányi Miklós író halálának említése miatt nem készülhetett korábban, mint június 23. Nagy Lajos azt írja, hogy „legutóbb” három hónappal korábban találkozott Karinthyval, ami a stockholmi kórházi felvételének dátumát (április 27.) és az utazást tekintve nem lehetett később, mint április közepe. Ez pedig egybevág azzal, amit Karinthy kilenc héttel az agyműtétje után Olivecronához írott egyik levelében említett, hogy hazaérkezése után (június 20.) még három hétig Hűvösvölgyben lábadozott. Nagy Lajos mindenképpen ezt követően látogathatta meg csak Karinthyt, mégpedig az otthonában, ami az ajtókiírás említéséből egyértelműen következik.

Hogy miért nem publikálta a riportot? Alighanem mire le tudta gépeltetni, már el is késett vele, kifutott az időből. Persze az is közrejátszhatott, hogy műtétje után majdnem napra pontosan egy hónappal Karinthy már dolgozott, azaz írt, a nagy érdeklődésre való tekintettel – mi másról, mint – a műtétjéről.

„Hogy nemcsak a magam, az emberek szemében is újjászülettem, annak egy bámulatos jelét látom, egészen pongyolán, sőt cinikusan szólva megállapítom, hogy első, ifjonti bemutatkozásom, a hírhedt »Így írtok ti« óta nem volt írói minőségemben ilyen sikereim, mint ezzel az agyoperációval. A sok drága, aranyos, szívetmelegítő levélből, amikkel barátok, képzelt ellenségek, sőt az ellenségeknél veszélyesebb közömbös ismerősök és idegenek elárasztottak, kiderül, hogy Pesten néhány napig megint komolyan népszerű voltam” – írta az Új életet kezdek című kolumnás cikkében, a Pesti Napló 1936. június 7-i számában.

A sikeres műtétje óta a sajtóban néha „agyafúrtnak” becézett író ugyanis amint tehette, újra munkába állt, és sorra jelentkezett cikkeivel – önmagáról és műtétje utáni élményeiről. Aztán szeptember 27-én a Pesti Naplóban megkezdte az Utazás a koponyám körül című regényének közlését is. Nagy Lajos riportja így végképp okafogyottá vált. A teljes képhez tartozik még, hogy Karinthy váratlan halála (1938. augusztus 29.) után Nagy Lajos hosszú és megrendítő írással búcsúzott barátjától a Nyugatban.

„[…] Mindig szeretett volna valami más is lenni, mint író. Hogy kiváló műveket írt, azt természetesnek, igen egyszerűnek, már-már köznapinak tarthatta s kielégületlen szomjúsággal vágyott valami nagyra: kávéházi sakkbajnok, tornász, tudós, atléta, politikus, repülő, operatőr, énekes, lovag, krakéler, sőt szép ember szeretett volna lenni. Időnként hitt is abban, hogy mindehhez meg is van a képessége. Apró csalafintaságokkal is hajlandó volt menteni az illúzióit. Ha jó játszóval sakkozott s természetesen csakhamar rosszul állt számára a játszma, tréfásan, mégis félig komolyan tette meg az ajánlatot: »Kérlek, add fel, mert elvesztem!« […] Hát... nem volt szép ember, most már meg lehet mondani. De akik ismerték, azoknak fogalmuk sem lehetett a külsejéről. Mert azok benne csak azt értékelhették, akit bearanyozott az okossága és nyájassága. Szellemének és lelkének megnyilvánulásaiban megvolt mindaz a groteszk, ami a testiségében. De szellemi és lelki megnyilvánulásai élvezetesek voltak, így aztán, mondhatni, általuk megszépült Karinthy. Kusza hajával, hunyori apró szemével, ritkás zilált fogaival, duzzadt ajkával, tömzsi alakjával s hintázó járásával, úgy ahogy volt, amilyenre sikerült, úgy tetszett nekünk.”

Olvasd el a teljes cikket ide kattintva!

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!