Nagyon úgy tűnik, hogy a Facebook vesztésre áll

Nagyon úgy tűnik, hogy a Facebook vesztésre áll
A tinédzserek 95 százalékának van hozzáférése egy okostelefonhoz és 45 százalékuk majdnem folyamatosan online tartózkodik – de a fiatalabb internethasználók nem csatlakoznak a Facebookhoz, legalábbis nem annyian, mint idősebb társaik, a Pew Kutatóközpont által kiadott tanulmány szerint. Bár a Facebook az elmúlt évtizedben minden korosztályban dominált a közösségi médiában, mégis háttérbe szorult a YouTube-hoz, az Instagramhoz és a Snapchathez képest a mai fiatalok körében.

Ahogy a felmérés eredményei jelzik, a Facebook-ot még mindig a 13-17 éves tinédzserek több, mint fele használja. A megkérdezettek 51 százaléka használja az említett közösségi háló szolgáltatását. Mégis meglepő, hogy 85 százalék számolt be aktív YouTube használatról, 72 százalékuk mondta, hogy használja az Instagram-ot és 69 százalékuk volt jelen Snapchaten. A Facebook lehagyta a Twitter-t, melyet a megkérdezett tizenévesek mindössze 32 százaléka használ, valamint a Tumblr-t is, amit csak 9 százalék. A Reddit 7 százalékkal zárt. Azt illetően, hogy melyik közösségi média szolgáltatását használták a tinédzser résztvevők leginkább, a Snapchat nyert 35 százalékkal, ezzel a leggyakoribb választásnak bizonyulva, ezt a YouTube követte 32 százalékkal, a sort pedig az Instagram zárta 15 százalékkal. A Facebook csak a negyedik helyen végzett, a megkérdezettek mindössze 10 százaléka választotta, mint leggyakrabban használt szolgáltatást.

Ezzel szemben a Twitter-t a válaszadók csupán 3 százalék, a Reddit-et 1 százalék, míg a Tumblr-t kevesebb, mint 1 százalékuk jelölte meg, mint legtöbbet használt média felület.

Változó minták a tizenévesek között

A tinédzserek közösségi média szokásai 2015 óta változáson esnek át, a Pew ekkor végzett legutóbb felmérést a témában. Akkor a megkérdezett tinik csupán 24 százaléka volt "szinte folyamatosan" online – ez lényegében a fele a mai aránynak. A Facebook volt a domináns közösségi oldal a tinédzserek között még három éve is, amikor a megkérdezettek 71 százaléka mondta azt, hogy egyáltalán használja, és 41 százalékuk ezt használta a leggyakrabban. Akkor a tizenévesek 52 százaléka használta az Instagram-ot, és 20 százalék közülük a leggyakrabban.

2014-15-ös felmérések szerint a Google+ és a Vine szolgáltatását a tizenévesek 33 és 24 százaléka használta - e két platform már nem szerepelt a legutóbbi jelentésben. Viszont a jelenlegi legnépszerűbb szolgáltatás, a YouTube meg sem lett említve az akkori kutatásban, a legnépszerűbb online felületek között.

A Facebook hanyatlása
A két felmérés legfeltűnőbb különbsége a tinik Facebook használatában mutatkozik meg. Nagy részük eltávolodott a Facebooktól, hogy más szolgáltatásokat is kipróbálhassanak. Másrészt, "Facebook sosem volt még", emelte ki Lon Safko. "A tinédzserek már a kezdetektől nem fogadták el a Facebook-ot. Úgy érezték, túl nyílt és inkább a Snapchat felé hajlottak" - nyilatkozta a TechNewsWorld-nek. "Biztonságosabbnak érezték, ahol bármit írhatnak, és ahová bármilyen képet kitehetnek, hiszen minden eltűnik húsz másodperc után." A tinik a Pinterest felé is nyitni kezdtek, de csak rövid ideig, amíg az Instagram át nem vette a helyét, jegyezte meg Safko.

A Face(book) megmentése
Az kérdés az, hogy mennyire releváns a Facebook a fiatalabb közönség számára. "A hírek bizonyára aggasztóak a Facebook számára, habár a kivonulás egy része az Instagramnak szól, ami szintén a cég tulajdonában áll," mondta Greg Sterling, a Local Search Association stratégiai alelnöke. "Azonban úgy gondolom, ez nem más, mint egy zuhanó pillanat a Facebook számára," hangoztatta a TechNewsWorld-nek adott interjújában.

"Még mindig messze ez a legdominánsabb közösségi oldal", jegyezte meg Sterling, "és a Snapchat egyike azoknak az felületeknek, melyek elviszik a tinédzser felhasználókat a Facebook-tól; itt mindig is a fiatalabb felhasználók voltak többségben. Szóval amit mi járulékos veszteségnek látunk, az a tinédzserek elpártolásának enyhe gyorsulása."

A következő lépés
A fiatalabb közösségi média használók változó ízlése általában összhangban van a tizenévesek viselkedésével. Ritkán ragaszkodnak ahhoz, amit az előző generáció szeretett a zenében, a divatban vagy egyéb popkultúra-trendekben. A közösségi médiával kapcsolatban azonban felmerülhetnek más tényezők is, amelyek megmagyarázzák a mai tizenévesek szokásait. Az egyik lehetőség az, hogy "nem akarják a Facebook minden funkcióját kihasználni," állítja Safko. "Csak meg szeretnék mutatni a meghívott barátaik kis csoportjának, hogy mi az, amit éppen csinálnak, viselnek vagy hallgatnak - és a tinik több ilyen dolgot osztanak meg magukról, mint valaha," tette hozzá.

"Így kapcsolódnak a társaságukhoz és maradnak relevánsak - és nem szeretnének álhíreket, politikai ostobaságokat, motivációs mémeket, reklámokat vagy spameket látni," tette hozzá Safko. "Épp ezért nem használják már az email-t sem. A tinik továbbra is megosztanak majd mindent és kapcsolatban maradnak majd a társaságukkal, ám ezt már csak a privát, védett környezetben fogják megtenni."

Ez lesz a Facebook jövője?
Lehetséges, hogy a Facebook újra meg tudna érinteni egy tinédzser közönséget, hallgatóságot, akik vevők lennének rá - ha nem is közvetlenül, akkor más szolgáltatásokon keresztül, mint például az Instagram. A jövőben azonban a Facebook lehet a "hamarosan huszonéves korba lépők" platformja az újra csatlakozáshoz.

"A Facebook folyamatosan fejlődik, ezek a tizenévesek pedig felnőnek és különböző élethelyzeteken mennek keresztül, amik oda vezethetnek, hogy később talán újra visszatalálnak majd a Facebook-hoz," mondta a Local Search Associaton alelnöke. "Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy a Facebook továbbra is folyamatosan változtatásokat vezet majd be és versenyképessége is alkalmazkodik a piachoz, hogy megpróbálja magához vonzani és megtartani a fiatalokat. Végső soron lehet, hogy az Instagram-ra támaszkodnak majd e cél megvalósítása érdekében."

(via echnewsworld)

Kövesd az oldalunkat a Facebook-on és a Twitteren is!


Nagy Beatrix

Nagy Beatrix vagyok, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem másodéves hallgatója, ahol kommunikáció és médiatudomány szakon tanulok, ezen belül pedig újságírás szakirányon. Gyerekkorom óta az olvasás és az …


Címkék: Facebook, Snapchat